
Középiskolásokat buszoztattak az ElkXrtuk vetítésére; volt olyan intézmény, ahol kötelező volt megnézni a filmet
Több tanár ugyanakkor nem tartotta etikusnak a kötelező részvételt.
Több tanár ugyanakkor nem tartotta etikusnak a kötelező részvételt.
A Miniszterelnökséghez tartozó Nemzeti Filmiroda közreműködésével Kálomista Gábor produkciójának létrejöttét társasági adókedvezménnyel segítette az állam.
Amiatt, hogy tényként kezelte a Kossuth Rádió az Elk*rtuk című filmben bemutatott egyik összeesküvés-elméletet.
Kálomista bűncselekményt gyanít amögött, hogy állítólag sokan miután lefoglalják előre a helyeiket a filmjének vetítésére, végül mégsem veszik át a jegyeiket a a mozipénztárakban.
Az Origo filmkritikája és a Magyar Nemzet írása sem sokban tér el.
Az ElkXrtuk című játékfilm producere, Kálomista Gábor hibás tájékoztatást adott a filmjével kapcsolatban az MTI-nek.
Az art besorolássá minősítéssel elhárult az akadály az elől, hogy art mozikban is látható legyen Kálomista Gábor filmje.
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést vehette át pénteken Huth Gergely, a bírósági adatok szerint évek óta a második legtöbb sajtópert elvesztő, jelenleg épp egy képhamisítási botrány miatt magyarázkodni kényszerülő PestiSrácok internetes oldal főszerkesztője, a Pesti TV programigazgatója. Rajta kívül, mások mellett az Elk*rtuk című film producere és a KESMA egyik rádiósa is állami díjat kapott.
A filmpremierre ugyan még várni kell, de Kálomistáék már kiszivárogtatták a trailert.
A várhatóan A hazugság ára címmel, még a 2022-es választások előtt bemutatandó filmben a Media1 információi szerint a közmédia egyik volt szerkesztő munkatársa is szerepel.