Kálomista Gábor

Bayer Zsolt kormánypárti publicista az ElkXrtuk című film moziplakátjával.

Üdvözli a fideszes médiaszervezet, hogy nem számítanak a személyiségi jogok

„Győzött az igazság – nem cenzúrázható a szabad gondolat” címmel adott ki közleményt a kormánypárti médiásokat tömörítő Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ) az ElkXrtuk-perrel kapcsolatban, miután a bíróság megállapította, hogy Kálomista Gábor filmalkotó művészi szabadsága magasabb, mint Hann Endre személyiségi joga.

Kálomista Gábor, az ElkXrtuk egyik producere a film díszbemutatóján.

Elszúrta az ElkXrtuk-pert Kálomista Gábor

Kálomistának magánlevélben is bocsánatot kell kérnie Hann Endrétől és tetemes sérelemdíjat kell fizetnie amiatt a film miatt, amelyet egyébként a TV2 és a HírTV is leadott.

Kálomista Gábor producer a HírTV Bayer Show című műsorában.

Elkutattuk címmel a HírTV a nemzeti ünnep hétvégéjén sugározza az ElkXrtuk producere ellen Hann Endre által indított perről szóló „dokumentumfilmet”

A nemzeti ünnepre időzítette a kormánypárti csatorna a filmpremiert arról a peres eljárásról, amit a Medián piackutató cég ügyvezetője indított Kálomista Gábor producer ellen, amiért az ElkXrtuk című mozifilmben úgy ábrázolták a film egyik negatív figuráját, mintha az Hann Endre lenne.

Hann Endre, a Medián vezetője az ATV egyik műsorában

Az ElkXrtuk alkotói szerint a filmben szereplő Endre nem Hann Endre közvéleménykutató

Bár korábban még meghívták Hann Endrét a film díszbemutatójára mint szereplőt, most a gyártócég ügyvédje azzal védekezik a bíróságon, hogy azért nem lehet a filmben szereplő negatív közvélemény-kutató karaktert Hann Endrével azonosítani, mert a szereplő fiatal és jól öltözött. Három csapásra épül Kálomista Gábor cégének védekezése.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások