
Hann Endre beperelte az ElkXrtuk készítőit a róla közölt hazugságok miatt
A Medián vezetője három valótlanság helyreigazítását várja.
A Medián vezetője három valótlanság helyreigazítását várja.
Jól alakult a TV2 szempontjából az Elkrtuk országos tévépremierjének nézettsége.
Történelmi-politikai thrillersorozat készül Móricz Tündérkert című regényéből.
A héten sem vetíti le Kálomista Gábor Gyurcsány-ellenes filmjét a TV2.
Míg a Media1-nek a TV2 sajtóosztálya azt reagálta a hét elején, hogy „programing okokból” döntött az ElkXrtuk vasárnapra beharangozott tévés premierjének elhalasztása mellett, úgy tűnik, más, vagy más is van a háttérben.
Megnőtt az eredetileg tervezetthez képest az ElkXrtuk című film a Nemzeti Filmirodánál regisztrált gyártási költsége, ennek következtében a magyarországi forgatások után automatikusan igénybe vehető közvetett állami támogatás összege is megemelkedett.
A 2021-es év legnézettebb, legmegosztóbb magyar filmes produkciója még januárban képernyőre kerül. (Frissítés: mégsem, lásd erről hírünk végén!)
Már nincs esély arra, hogy a Tiszeker Dániel nevével fémjelzett Nagykarácsony beelőzze a Gyurcsány-ellenes játékfilmet.
Arra reagált ezzel az ellenzéki párt, hogy az állami Kossuth Rádió több héttel a történtek után végül kénytelen volt helyreigazítást közölni a Kálomista Gábor nevével fémjelzett játékfilmből átemelt, Dobrev Klárára vonatkozó hazugság kapcsán. Azt kéri a Demokratikus Koalíció, hogy hagyják abba a fiatalok buszoztatását a filmvetítésekre, a vetítéseket figyelmeztessék a nézőket, hogy abban hazugságok hangzanak el, továbbá fizessék vissza az alkotók az állami támogatást.
November 10-én igazították helyre a valótlan állítást, amit Kálomista Gábor Elkrtuk című Gyurcsány-ellenes játékfilmjéből vettek át még október 26-án.