
Jogerősen pert nyert az Alfahír Dömötör Csaba államtitkár ellen
Dömötör fordult a bírósághoz, mert szerinte az Alfahír megsértette a jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát.
Dömötör fordult a bírósághoz, mert szerinte az Alfahír megsértette a jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát.
Bayer Zsolt korábban publicisztikában írta le, hogy a lap munkatársát börtönbe kellene zárni.
Az agrártárcának ki kell adnia a Rogán Antal apósának adott milliárdos támogatás adatait.
A portál munkatársa a bírósági ítélet szerint tényszerűen, tehát jogszerűen írta le azt, hogy az ATV-s műsorvezető a saját cégébe is rakott a jótékonysági alapítványába érkező közpénzből.
A Telex ugyanis közérdekű adatigényléseket nyújtott be azzal kapcsolatban, hogy kerülhetett-e közpénz a Megafonba.
Előbb a Budapest Környéki Törvényszék mondta ki a jogszerűtlenséget, majd a kormányhivatal felülvizsgálati kérelmét a Kúria is elutasította, így a döntés jogerős.
A jogerős bírósági ítélet szerint a Bors és az Origo is valótlanul állította a DK elnökéről, hogy ittas volt a párt egyik rendezvényén.
Csak az idei évben már öt esetben döntött a Jobbik elnökének javára a bíróság különböző kormánypárti médiatermékekkel szemben.
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletben erősítette meg a Pesti Központi Kerületi Bíróság korábbi ítéletét, mi szerint Szikszai Péter és a Magyar Nemzet főszerkesztője, Toót-Holló Tamás becsületsértés vádjában bűnösök. A bíróság egy év próbára bocsátást ró ki a Zummer Fülöp álnevet használó médiamunkásra és a kormányközeli KESMA-hoz tartozó lap főszerkesztőjére.
A bíróság jogerős ítélete szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) jogsértő módon utasította ki a Telexet és a sajtót a kórházakból, ugyanis nincs is hatásköre ilyen ügyekben eljárni. A Media1 kérdéseket küld a minisztériumba, lesz-e a történteknek személyi következménye, illetve nem érzi-e az ügyben személyes felelősségét a miniszter.