
Megint meghiúsult a 4iG egyik nagy hazai felvásárlási üzlete
Mégsem veszi meg az MVM Netet a 4iG, pedig korábban bejelentette, hogy így lesz.

Mégsem veszi meg az MVM Netet a 4iG, pedig korábban bejelentette, hogy így lesz.

Megjelent a Vodafone Magyarország legújabb pénzügyi jelentése, ami alapján úgy tűnik, 2020 után 2021-ben is veszteségesen működött a távközlési óriás. A 4iG és a Magyar Állam a Vodafone megvásárlására irányuló felvásárlási tranzakcióját azonban vélhetően ez nem akasztja meg.

Nick Read szerint a Vodafone Magyarország tulajdonosváltása úgymond erősítheti a versenyt. Ellenzéki oldalon eközben bírálják az ügyletet.

Jászai Gellért szerint „ez lehet az iparág legjelentősebb piacformáló tranzakciója Magyarországon az 1990-es években lebonyolított Matáv privatizáció óta”

20 százalékot szerezhet a Space-Communication vállalatban a Jászai Gellért nevével fémjelzett 4iG.

Megemeli a mindigTV Prémium árait a kormányközeli 4iG által nemrég felvásárolt Antenna Hungária. Lesz, akinek 20 százalékkal kell többet fizetnie, mint korábban, de a szerencsésebbeknek is 10-12 százalékkal nő meg a televíziózásért fizetendő rezsije. Korábban áremelést jelentett be a szintén a 4iG által felvásárolt DIGI is.

Nyilvánosságra hozta az idei, első negyedéves, valamint a 2021-es pénzügyi beszámolóját a vállalatcsoport.

A 4iG meghagyja a mobil üzletágat: három lehetőséget is vizsgálnak, hogy miként fejleszthetnék azt. A DIGI márkanév viszont biztosan eltűnik.

Az áremelés legjobban a mobilszolgáltatás ügyfeleit érinti, de a legtöbb otthoni szolgáltatás tarifája is emelkedik.

Jászai Gellért elnök-vezérigazgató felkérésére két új taggal bővül a nemrég a DIGI-t és az Antenna Hungáriát is felvásárló 4iG tanácsadói testülete.