
Bréking: Elbocsátották Dull Szabolcsot, az Index főszerkesztőjét
Ezt Bodolai László, az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke jelentette be pár perccel ezelőtt. Más változások is vannak, ami az igazgatóságot érinti.
Ezt Bodolai László, az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke jelentette be pár perccel ezelőtt. Más változások is vannak, ami az igazgatóságot érinti.
Az Azonnali munkatársai mellett kiemelték a Privátbankár, a 24.hu és az Index munkatársainak egy-egy munkáját is.
Gerényi Gábor, az Index átalakítására vonatkozó koncepció gazdája is a Media1 műsorának vendége volt a napokban. Gerényi beszélt a TV2 elnökeként is ismert Vaszily Miklóssal való kapcsolatáról és arról is, hogy van-e összefüggés a koncepció időzítése és aközött, hogy Vaszilyhoz került tavasszal az Index szerződéses partnere, az Indamedia 50 százaléka. Megkérdeztük Gerényitől azt is, hogyhogy őt, az Azonnali.hu társtulajdonosát kérték fel az Index jövőjére vonatkozó koncepció kidolgozására.
Munk Veronika, az Index főszerkesztő-helyettese a Media1 műsorának adott interjú során azt mondta, amíg például nincs vezérigazgatójuk és valaki, aki képviselhetné a szerkesztőséget a vállalat igazgatóságában, illetve nyilatkozatok jelennek meg arról, hogy át kell alakítani a céget, továbbra is veszélyben érzik magukat. Megkérdeztük azt is, nem volt-e elkésett a veszélyjelző barométer átállítása.
A Clementine látványos ábráiból az is kiderül, hogy a március 15-i hosszú hétvége tájékán jelent meg a legtöbb koronavírus témájú cikk a magyar híroldalakon, azóta folyamatosan csökken a média érdeklődése a téma iránt. A legnépszerűbb kifejezés a fertőzött volt a vizsgált magyar híroldalakon.
Ziegler Gábor, az Index hirdetési bevételeiért felelős Indamedia vezetője üzleti titokra hivatkozva utasította el, hogy válaszoljon az Indexnek, tart-e még a kapcsolat a Superman becenéven is ismert, a minap az Index főszerkesztőjének leváltását szorgalmazó egykori SZDSZ-es kampányguruval.
Nem szabad megengedni, hogy a gazdasági nyomás politikai nyomásgyakorlást eredményezzen – üzente az Indexnek küldött közleményében Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke.
Erdélyi Superman Zsolt nyilvános videója szerint Dull Szabolcs helyett olyan főszerkesztőre lenne szükség az Index élén, aki „nem sz*rja össze magát egy kakukkos órától, és egy külsős tanácsadótól”. Bírálja az Indexet azért is, amiért hozzájárulást kér olvasóitól az Index a működésére. A Media1 felhívta Dull Szabolcsot, valamint Bodolai Lászlót, az Index.hu Zrt. elnökét, mit szólnak a legújabb fejleményekhez.
Hétfőn este a megszokottól eltérően ezúttal nem 1, hanem 2 órás lesz a Media1 rádióműsora. A double size műsor természetesen podcastként is visszahallgatható lesz.
Bodolai László a 444-hez és a Media1-hez is eljuttatott jegyzőkönyvi részlettel igazolva látja, hogy szerinte nem igaz, amit tegnap a 444 írt az Index.hu Zrt. kapcsán. Az Index elnöke több kört is futott már a 444.hu-nál, először a szerzőnél, majd a főszerkesztőnél és a 444-et működtető Magyar Jeti Zrt. vezérigazgatónál is, hogy pontosítsák az írást, illetve ahogy Bodolai fogalmazott, „ne működjön közre az Index szétverésében”. Bodolai azonban állítja: nem kapott választ. Ezt a 444 munkatársa is megerősítette a Media1 érdeklődésére, de azt is elmondta, miért.