Facebook-oldalán számolt be hétfőn este Dull Szabolcs, az Index.hu július 22-én elbocsátott főszerkesztője, hogy ő kapja idén az M100 elnevezésű médiadíjat.
A volt főszerkesztő azt írta,
megtisztelőnek érzi ezt a német díjat, amely véleménye szerint „egy egész szerkesztőségnek szól, amely kiállt egymásért és az elveiért. Köszönet nekik!”
A főszerkesztő megosztotta az m100potsdam.org erről szóló bejelentését is, amiből kiderül, hogy díj átadására szeptember 17-én, jövő héten csütörtökön kerül sor Potsdamban, a Raffael Hall of Potsdam’s Orangery Palace-ben.
Az elismerést Dunja Mijatovic, az Európa Tanács emberi jogi biztosa fogja átadni a menesztett főszerkesztőnek.
A díjról döntő grémium szolidaritását fejezte ki a 36 éves újságírónak, amiért a testület szerint az alapvető szabadságjogok érdekében fellépett a szerkesztőség autonómiájának védelméért a külső beavatkozási kísérlet ellen.
Dunja Mijatovic kijelentette, hogy bármikor, amikor az újságírói szabadság megsérül, egyúttal a demokrácia is erodálódik, épp ezért minden olyan esetben ki kell állni az olyan újságírókért mint amilyen Dull.
Dull Szabolcs tavaly decembertől idén július 22-ig volt az Index főszerkesztője. Elbocsátását követően az Index szinte teljes stábja, mintegy 90 fő távozott. Ezt követően tömegdemonstráció is volt Budapesten a médiaszabadságért.

25 ezren fizettek eddig a Telex létrejöttéért
A távozó indexesek közül néhányan azóta különböző lapoknál (Magyar Hang, HVG, Szabad Európa Magyarország, Gyártás Trend, 444.hu, Network4 online) elhelyezkedtek. A távozó indexesek közül sokan (egyelőre nem tudni, mennyien) Munk Veronika főszerkesztése (az Index egykori főszerkesztő-helyettese) irányításával új lap indítását tervezik Telex néven, amihez jelenleg olvasói adományokat gyűjtenek.

A Telex.hu közlése szerint múlt hét péntek óta eddig 25 ezren járultak hozzá a tervezett lapot működtető Van Másik Kft. büdzséjéhez.
Folyamatosan érkeznek az új munkatársak az Indexhez
Az Index megüresedett szerkesztőségébe a távozók helyére egyelőre mintegy 30 főt vettek fel. A stáb összetétele vegyes: érkezett olyan munkatárs, akinek a cége üzemeltette az orbanviktor.hu-t, de érkezett olyan is, aki korábban olyan lapoknál dolgozott mint a 168 Óra, a Magyar Narancs vagy épp a Nők Lapja.
A Media1 információi szerint folyamatosan érkeznek további új munkatársak is, ahogyan előző munkahelyükön letelik a felmondási idő. Épp tegnap derült ki például, hogy F. Tóth Benedek lesz az Index kultúra rovatának vezetője októbertől.
Tegnap más új nevek is megjelentek az Index impresszumában: F. Szabó Emese, Gáll Anna, Molnár Dávid, Vöő György, Szőcs László és Hercsel Adél is bekerült a stáblistába.
Az Index.hu stábját nagyjából 60 fősre, a korábbinál nagyjából egyharmaddal kisebbre tervezik.
Német államminiszter konzultált az Index volt vezetőivel
Néhány nappal ezelőtt egyébként videó-konferenciát tartott budapesti résztvevőkkel Michael Roth, Németország külügyi államminisztere az Index szerkesztőségének korábbi vezetőivel, Munk Veronikával és Dull Szabolccsal, valamint Urbán Ágnes médiaközgazdásszal, a Mérték Médiaelemző Műhely egyik vezetőjével, akikkel közösen tekintette át a magyar média helyzetét az államminiszter.
Erről fotókat is közzétett Németország budapesti nagykövetségének Facebook-oldala.
Az Index.hu-val összefüggő további anyagaink itt találhatók.
További hírek találhatók a Media1-en.