fbpx
Pesti TV

Tiltakoznak a Pesti TV műsorvezetői és szerkesztői az ellehetetlenítésük ellen

Ellehetetlenüléstől tart a Pesti TV csapata: azt írják, már két hete szerződés és finanszírozás nélkül, teljes bizonytalanságban készítik a Pesti TV tartalmait. Vaszily Miklós, a Pesti TV tulajdonosa a Media1-nek azt mondta, tájékozódik az ügyről, későbbre ígér tájékoztatást.

Nyílt levelet tettek közzé ma, csütörtökön a Pesti TV szerkesztői, műsorvezetői „Tiltakozunk a Pesti TV és a PestiSrácok.hu szerkesztőségének ellehetetlenítése miatt!” címmel a tévécsatornához közeli pestisracok.hu oldalán.

„Két hete szerződés és finanszírozás nélkül, teljes bizonytalanságban készítjük a Pesti TV tartalmait. Idáig tudtunk hátrálni, mögöttünk már a szakadék tátong” – hívják fel a publikum figyelmét a belső problémáikra.

A levél szerint a Pesti TV hitelesen képviseli a normalitás forradalmát, követi és felerősíti a patrióták nemzetközi hangadóit, küzdenek, keményen kérdeznek és odafigyelnek a polgárok gondjaira, bajaira.

„Nem hagyjuk, hogy Szamuely Tibor és Kun Béla örökösei újra megnyomorítsák ezt az országot” – húzták alá.

„Belviták, emberi gyarlóságok és becsvágyak miatt sok értékes tett és törekvés hullott a padlóra az elmúlt években. Nem hagyhatjuk, hogy a Pesti TV és a PestiSrácok.hu közös szerkesztősége is erre a sorsa jusson! Ébredjenek, akiknek ez a hivatásuk és álljanak mellénk, akiknek fontos a létezésünk!” – tették hozzá pár sorral lejjebb az aláírók, akik között műsorvezetők, szerkesztők találhatók, de aláírta Huth Gergely programigazgató és Szenvedi Zoltán, a Gerilla Press Kft. tulajdonosa is.

Az aláírók: Huth Gergely, Szenvedi Zoltán, Szarvas Szilveszter, Stefka István, Jurák Kata, Jeszenszky Zsolt, Bálint Botond, Ábrahám Róbert, Szalai Szilárd, Ambrózy Áron, Bokor Gábor, Dezse Balázs, Zelenka Dóra, Bohár Tünde, Lakatos-Szabó Fruzsina, Varga Ádám, Füssy Angéla, Csizmadia Tamás, Kroó Zita. Vésey Kovács László, Ferkó Dániel, Mező Gábor, Szabó Gergő, Pilhál Tamás, Miklósvölgyi Lilla, Pámer Dávid

A Pesti TV elvette a gyártási feladatokat Huth Gergelyéktől, csak a műsorvezetői, szerkesztői feladatok maradtak náluk

Mint arról beszámoltunk, Vaszily Miklós, a Pesti TV médiaszolgáltatója, a Progressive Media Hungary Kft. idén nyár elején vizsgálatot rendelt el a Pesti TV-nél: erről Vaszily maga nyilatkozott a Media1-nek. Idén szeptember elsejei hatállyal azután a Pesti TV felmondta a műsorok gyártási feladataira vonatkozó szerződést a Huth Gergely és Szenvedi Zoltán érdekeltségében lévő Gerilla Press Kft-vel, és csak a szerkesztők, műsorvezetők, azaz csak a tartalmi kompetenciák maradtak meg a Gerilla Press Kft.-nél, míg a gyártási feladatok (a technikai emberekkel együtt) átkerültek az IKO nevű nagynevű műsorgyártó holdinghoz, amely a TV2 és más cégek műsorait is készíti.

A Media1 információi szerint ez azért érinti nagyon érzékenyen a Huth Gergely nevével fémjelezett Gerilla Press Kft.-t, hiszen a nagyobb profit a gyártásból származott, így egy fontos bevételi láb esett ki azután, hogy csak a szerkesztők, műsorvezetők maradtak a cégnél.

Szinte rögtön azután, hogy elindult a Pesti TV működésének átszervezése, kiderült az is, hogy két műsorvezető is távozik a csatornától. Egyikük a közmédiánál folytatja karrierjét, másikuk nyilvánosan arra hivatkozik, hogy a jövőben inkább az egyetemi tanulmányaira kíván fókuszálni – csakhogy utóbbi műsorvezető az ismerőseinek azt mondta, távozása összefügg a cégnél zajló belső folyamatokkal és az átszervezéssel is, amit Huth Gergely programigazgató tagadni próbált, és valótlanságokban bővelkedő és lapunkat perrel fenyegető közleményben kezdte el támadni a Media1-et, amiért beszámoltunk a fejleményekről és annak hátteréről.

Vaszily Miklós (balra), a Pesti TV tulajdonosa és Huth Gergely (jobbra), a Pesti TV egyik alvállalkozója
Vaszily Miklós (balra), a Pesti TV tulajdonosa és Huth Gergely (jobbra), a Pesti TV egyik alvállalkozója

Kis nézettség versus másfél millió

Állította továbbá Huth: nem igaz, hogy a csatorna nézettsége rendkívül alacsony, ahogyan azt a Nielsen Közönségmérés Kft. mérőműszeres adatai alapján még korábban megállapítottuk, szerinte ugyanis a Századvég és a Médianéző (mindkettő kormánypárti kötődésekkel bíró vállalat) úgymond „másfél milliós” közönséget mért a csatornának. Huth meghazudtolta lapunkat, amiért a Pesti TV tulajdonosát, Vaszily Miklóst idézve arról írtunk a nyáron, vizsgálat zajlott a tévétársaságnál, és ezután cserélték le a Gerila Presst az IKO-ra.

A mostani nyílt levél alatt (mely elérhető teljes egészében elérhető ide kattintva) Huth Gergely és Szenvedi Zoltán közzétett egy közleményt is, amelyben az áll:

„Mint a PestiSrácok.hu és a Pesti TV szerkesztőségét működtető cégek ügyvezetői és tulajdonosai jogi felelősségünk tudatában nyilatkozunk, hogy Pesti TV gyártási feladatainak átszervezése-átvétele folyamán és azt megelőzően a Pesti TV kiadója, a Progress Media Hungary Kft. nem folytatott vizsgálatot, elszámoltatást cégünknél (a minden hónapban esedékes, minden kifizetésre kiterjedő beszámolókon túl), az átadás-átvételi folyamat során semmilyen kifogásolható tevékenységet, kifizetést nem találtak és nem jeleztek felénk. A baloldali médiában napvilágot látott, ezzel ellentétes, sokszor szürreális állítások rosszindulatú és alaptalan rágalmak, melyek leírásáért minden esetben elégtételt veszünk. Az ilyen hazugságok terjesztőit pedig mélyen elítéljük. Az Insider Media Kft. szeptembertől mindössze 15 millió forintért vállalta a Pesti TV havi 180 órányi tartalmának elkészítését, a forgatott riportok és stúdióműsorok óránkénti 80 ezer forintos megbízási díja a szakmában példátlanul alacsonynak számít.”

Vaszily tájékozódik a levélről

A Media1 kereste az ügyben Vaszily Miklóst, a Pesti TV (Progressive Media Hungary Kft.) tulajdonosát, hogy megkérdezze, mit szól Huth Gergelyék nyílt leveléhez, amelyben azt írják, hetek óta szerződés és finanszírozás nélkül dolgoznak, és ellehetetlenülést emlegetnek.

Vaszily azt mondta a telefonban, türelmünket kéri, amíg tájékozódik az állításokról, de a későbbiekben tájékoztat majd bennünket.

A Pesti TV műsorvezetőinek tiltakozása az ellehetetlenülése ellen
A Pesti TV műsorvezetőinek tiltakozása az ellehetetlenülése ellen

Frissítés 2021.09.17. 03:12
Eltűnt a Pesti TV munkatársainak tiltakozása, a közleményt köszönjük címmel egy pozitív kicsengésű szöveg váltotta.

Frissítés 2021.09.17
Telefonon beszéltünk időközben Vaszily Miklóssal, a Pesti TV társtulajdonosával, aki elmondta, miért vehették le a közleményt Huth Gergelyék, valamint azt is elmondta, mi vár most a tévére – erről különálló cikkünkben olvashatnak.

Még több hír érhető el a Media1-en! Ne maradjon le a fejleményekről, iratkozzon fel RSS csatornánkra, valamint kövessen bennünket Facebookon is!

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások