fbpx
Pesti TV

Továbbra is sugározza a Pesti TV azt a műsort, amely a Vlagyimir Putyin mellett kiálló Facebook-oldallal együttműködésben készül

Huth Gergely, a Pesti TV programigazgatója szerint a tévé ezzel a műsorral akar jobban „beágyazódni” a közösségi médiába. Az adásban a műsorvezető kifejezetten ajánlotta az oroszbarát honlap látogatását.

A 444.hu hétfői írása szerint még tavaly ősszel kezdett „szakmai együttműködésbe” a Pesti TV és a „Számok – a baloldali álhírek ellenszere” nevű Facebook-oldal, melynek keretében a televízió képernyőjén minden vasárnap este látható a „Számok és tények” című műsor, melyben a híroldal posztjai közül válogatnak. A bejegyzésekről kormánypárti újságírók folytatnak eszmecserét.

Mint azt a 444.hu felidézte: a „Számok” nevű oldal 2020-ban indult, és 2021 tavasza óta oroszbarát posztok is megjelennek rajta; ezek többségében Putyin-beszédek magyarul feliratozott változatai voltak, Orbán Viktor éltetésével összekapcsolva.

Azonban idővel megjelentek olyan posztok is a „Számok” oldalán, amelyek az orosz háborús propagandából lehetnek ismerősek.

A bejegyzések nézettsége esetenként több százezres, a források pedig többnyire az EU-ban betiltott állami televíziók, az RT és a Szputnyik TV YouTube-csatornái.

A Számokadatok.hu impresszuma egyébként azt állítja, hogy mivel nem működnek újságként, a médiatörvény sem vonatkozik rájuk, így a médiahatóságnál sincsenek bejegyezve. Név sem szerepel az impresszumban.

Mint arról a Media1 már beszámolt, a Számok – a baloldali álhírek ellenszere című oldal az orosz-ukrán háború kitörésének napján nyíltan Putyin mellé állt. Putyin ukrajnai bevonulásról szóló döntését a következőképp kommentálta:

„Oroszország elismeri a Donyecki Népköztársaság és a Luhanszki Népköztársaság függetlenségét! Tisztelet és hála érte! (…) Reméljük Krímhez hasonlóan megtartják a népszavazást, kérni fogják az Oroszországhoz való csatlakozást, Oroszország pedig fel is fogja őket venni”.

Az oldal, amikor Ukrajnát Oroszország megtámadta, nyíltan Moszkva mellé állt.

 

A „Számok - a baloldali álhírek ellenszere” nevű Facebook-oldal.
A „Számok – a baloldali álhírek ellenszere” nevű Facebook-oldal.

Ezzel akar jobban „beágyazódni” a közösségi médiába a Pesti TV

A 444 szerint most vasárnap új adással jelentkezett a „Számok és tények” a Pesti TV-n. A műsorban a „Számok” részéről ezúttal sem jelent meg senki, az oldalon megjelent videókat a Pesti TV, a Mandiner és az Origo egy-egy munkatársa kommentálta. Jelen volt még Magyari Sándor, a posztok.hu alapítója is, aki az egyetlen állandó vendége az adásnak.

A 444.hu múlt héten kérdéseket küldött a televíziónak az együttműködésről, és hogy kivel vannak kapcsolatban az oldaltól, ám választ nem kaptak, így hétfőn telefonon keresték Huth Gergelyt, a Pesti TV programigazgatóját is. Ő azt mondta,

a „Számok” oldalt olyan civilek, illetve „informatikai és gazdasági szakemberek” szerkesztik, akik nem szeretnék felfedni személyazonosságukat.

Huth azt is elárulta, hogy egy közös ismerősükön keresztül keresték fel őket, és kértek engedélyt arra, hogy használhassák a tartalmaikat. A tévé célja ezzel szerinte az, hogy jobban „beágyazódjanak” a közösségi médiába, és hozzátette, hogy hasonló együttműködésük van a kormánypárti influenszereket támogató Megafon Központtal is.

A 444.hu rákérdezett arra is, hogy nem tartják-e aggályosnak, hogy egy olyan oldalt promóznak a háborús helyzetben, ami nyíltan az orosz állami propagandát terjeszti. Huth erre azt felelte, a Pesti TV és a PestiSrácok nem támogatja az orosz agressziót, és olyan tartalmakat sem közölnek a műsorban, amelyek ezt népszerűsítenék.

Huth Gergely, a Pestisrácok főszerkesztője a HírTV Sajtóklubjában
Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője és a Pesti TV programigazgatója a HírTV Sajtóklubjában (archív).

A 444 szerint a vasárnapi adás egy-egy pontján valóban elítélték az orosz agressziót, de Trombitás Kristóf, a műsorvezető arra buzdította a nézőket, hogy kövessék a „Számok” oldalát.

Mint arról lapunk hírt adott, Donáth Anna a Momentum és a Renew Europe EP-képviselőjeként levelet írt a Facebooknak, azt kérve, hogy a platform azonnal távolítsa el a „Számok – a baloldali álhírek ellenszere” nevű oldalt.

Egyre több helyen látható

Épp a napokban nőtt meg a Pesti TV lefedettsége, amikor a DIGI, amelyik korábban ellenállt, hogy ezt megtegye, mégis betette március elején a csatornakínálatába a csatornát. Minderre azután került sor, hogy az Orbán-kormány nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítette, hogy a 4iG felvásárolhassa a DIGI-t, így hatósági ellenőrzés nélkül gyorsan végigfutott a tulajdonosváltás. Az új tulajdonos szinte egyik első dolga volt, hogy betegye a kínálatba a csatornát.

További híreket talál a Media-en! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon, a Twitteren és a Telegramon, valamint iratkozzon fel a hírlevelünkre is!

Borító: A Pesti TV „Számok és tények” című műsora. Fotó: adáskép
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások