
Pénzt osztott, bírságolt és rádiós ügyekkel foglalkozott a Médiatanács első ülésén
Több városban is rádiós frekvenciapályázat indul.

Több városban is rádiós frekvenciapályázat indul.

A negyedszázados múlttal rendelkező, civilek hangját közvetítő rádió esélyt sem kapott a túlélésre a grémiumtól, mivel a médiahatóság még csak elő sem készítette a budapesti 98,0 MHz rádiós frekvenciára vonatkozó pályázatot, amit ígért. Küzdelmes idők várnak a Civil Rádióra, mely azért a maga módján igyekezett felkészülni az új korszakra.

Békéscsaba után ezúttal Békés városában alakul újabb küzdelem a felek között. A tét: Rádió 1 / Best FM, vagy esetleg a Mega Rádió tulajdonosaiként ismert Mazán-testvérek által új néven indítandó helyi rádió lesz-e a Békés 94,4 MHz-en a Torony Rádió helyén.

Tegnap óta a bíróságon van a holland DIGI Communications N.V. a távközlési óriást az 5G pályázatból kizáró NMHH-döntés jogszerűtlenségének megállapítására irányuló keresete. A cég az 5G-frekvenciaaukció felfüggesztését kérte a jogvitát lezáró jogerős bírósági ítélet megszületéséig.

Kérelmet adott be pár hete az éppen ma a 18. születésnapját ünneplő, pár éve a Médiatanács által majdnem teljesen elnémított rádió a 2021 elején lejáró médiaszolgáltatási jogosultságának meghosszabbítása ügyében a grémiumhoz. Stock Richárd vezérigazgatót erről kérdezte a Media1.

A Rádió 1 médiaszolgáltatási jogosultsága még novemberben lejárt a Heves FM 93,7 MHz-re, de a rádió a határidő elmúltát követően sem szüntette be tevékenységét a térségben. A médiahatóság többször is sunnyogott az ügyben.

Korábbi jogsértései miatt a Rádió 1 2020-ban lejáró miskolci jogosultságát nem hosszabbíthatná meg a Médiatanács, így a cég a médiaszolgáltatási jogosultságának meghosszabbítására irányuló kérelmétől visszalépett. De még van egy út a számukra a túlélésre, amiben úgy tűnik, a Médiatanács e heti döntése is segíti.

Ez a Médiatanács e heti üléséről kiadott összefoglaló alapján derült ki. A testület napirendjén volt ezenkívül több más rádiós ügy, például a Karc FM és a Mária Rádió hiányosnak talált pécsi rádiós pályázata,
egy kérelem a miskolci Rádió 1-től, továbbá egy, a televíziók akadálymentesítésével összefüggő jelentéssel is foglalkozott a Médiatanács.

A grémium e heti ülésén az RTL Klubra és az M5-re kirótt csekély összegű bírság mellett arról is határozott, elkezdi kidolgozni a székesfehérvári Vörösmarty Rádió által eddig használt rádiós frekvenciára a pályázatot.

A TV2 és az RTL Klub megbírságolása mellett rádiós ügyekre is jutott ideje a Médiatanácsnak.