Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék

Visszautasítja a Klubrádió elnökének szavait az Országos Bírósági Hivatal

Arató András, a Klubrádió Zrt. többségi tulajdonosa és igazgatósági elnöke megkérdőjelezte a Fővárosi Törvényszék függetlenségét azután, hogy a médiaszolgáltató másodjára is pert vesztett a bíróságon, ezúttal azért, mert hibák voltak a vállalat a 92,9 MHz frekvencia hasznosítására vonatkozó pályázati ajánlatában, és mert a rádiót működtető cég több éve nem működik törvényesen. Erre reagált az OBH.

A Klubrádió stúdiója

Megszólalt a Klubrádió ügyében hozott ítélet kapcsán a médiahatóság

A Klubrádió számára kedvezőtlen csütörtöki bírósági ítéletből kiemelték, hogy sértette volna a verseny tisztaságát, ha a Klubrádió új műsortervet nyújthatott volna be a pályázati ajánlatában szereplő ellentmondások kapcsán, emellett alapvető jelentőségűnek nevezték, hogy csak olyan vállalkozás kaphasson frekvenciát, melynek működési háttere a pályázat benyújtásakor összhangban van a törvényekkel.

Tamás Gáspár Miklós

Tamás Gáspár Miklós a Klubrádió ítéletéről: jogszerű, de nem igazságos

A filozófus jogszerűnek, de ugyanakkor igazságtalannak is tartja azt az ítéletet, amely ma kimondta, hogy törvényesen zárta ki az NMHH Médiatanácsa a Klubrádiót az FM 92,9 MHz rádiós pályázatból, amiért a pályázati ajánlatában önellentmondások voltak és a Klubrádió Zrt. gazdálkodása több éve nem felelt meg a hatályos cégjogi előírásoknak, így csak abban az esetben pályázhatott volna a nemzeti közvagyon tízéves használatára, ha először helyreállítja a törvényes állapotokat.

Klubrádió

Bréking: ítélet hirdetett a Klubrádió frekvenciapályázata kapcsán a Fővárosi Törvényszék

A bírósági ítélet szerint súlyos önellentmondásokat tartalmazott a Klubrádió Zrt. által benyújtott rádiós pályázati ajánlat, ráadásul a cég pénzügyi helyzetével kapcsolatos jogsértő állapotra a médiavállalat könyvvizsgálója is figyelmeztette előzőleg a rádió vezetését, mégsem gondoskodott a törvényes állapot helyreállításáról, ezért a médiahatóság teljesen jogszerűen zárta ki a rádiót a Budapest FM 92,9 MHz rádiós pályázatból.

Arató András, a Klubrádió Zrt. elnöke

A héten indul a Klubrádió és a Médiatanács újabb pereskedése

A per során a Klubrádiónak azt kell bizonyítania: az, hogy a frekvenciapályázatába egymásnak ellentmondó információk kerültek az egyik műsorának időtartamával kapcsolatban, valamint a rádió saját tőkéje évek óta a törvényi előírás alatti, nem szolgálhatna alapként ahhoz, hogy kizárják a február közepéig általa használt Budapest FM 92,9 MHz rádiós pályázatból.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások