fbpx
Biztonsági őrök Varju László (DK) országgyűlési képviselővel az MTVA épületében

Felfüggesztettet kértek Varju Lászlóra a közmédia épületében történtek kapcsán – a DK szerint koncepciós perről van szó

Az MTVA Kunigunda úti épületében dolgozó fegyveres biztonsági őrök, valamint az ott dolgozók meghallgatásával folytatódott kedden Varju László, a DK politikusának büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken.

A 24.hu beszámolója szerint a tárgyaláson kiderült, hogy a 2018 decemberében a köztévé épületében történt dulakodásban a vád szerint súlyos sérüléseket szenvedett biztonsági őr mellett három-négy másik őr is sérüléseket szerzett.

A DK-s országgyűlési képviselőt súlyos testi sértéssel és garázdasággal vádolják, de az ellene folyó büntetőeljáráshoz csatoltak egy másik ügyet is, amelyben választás rendje elleni bűntett a vád. Utóbbi az ügyészség szerint egy 2018-as eset, amikor az országgyűlési választások előtt Varju László az egyik budapesti független jelöltnek úgymond anyagi juttatást ígért, hogy lépjen vissza a javára. Varju szerint azonban nem történt ilyen, és tagadta a vesztegetés vádját.

A garázdaság gyanúja akkor merült fel, amikor 2018 decemberében több országgyűlési képviselő (a középületekbe történő belépésre feljogosítói képviselői igazolványának bemutatásával) bement az MTVA székházába, hogy beolvassák öt pontból álló követelésüket. Az ügyészség szerint a biztonsági osztályvezető közölte, hogy a zárt, védett területekre nem lehet belépni, azonban a képviselők továbbra is az élő műsor helyszínére való beengedésüket követelték.

Az ügyészség szerint Varju László a stúdióba történő bejutás érdekében nekirontott a biztonsági szolgálatnak, és dulakodás közben megszorította az egyik biztonsági őr vádliját.

Meghallgatták az őröket

Az elsőként meghallgatott, a stúdiót őrző egyik őr úgy nyilatkozott: kétszer is megállították a képviselőt a bejutásban, és bár Varju megpróbálta félretolni őket, megakadályozták a belépését némi kiabálás és dulakodás után. A tanúként kihallgatott férfi elmondta azt is, hogy egy kollégája kezét megharapták, neki pedig az ujja sérült meg, amikor Hadházy Ákost vitték ki, továbbá megsérült egy őrparancsnok is. Az ügyész kérdésére azonban elmondta:

nem emlékszik arra, hogy Varju bármelyik kollégájának is megszorította volna a lábát. Szerinte kollégái közül senkinek nem volt szüksége mentőre, s egyedül Varju kérte a mentők segítségét a történtek után.

A másodikként meghallgatott őr már úgy nyilatkozott, a képviselő megtámadta kollégáját és megszorította a lábát. Elmondása szerint kisebb zúzódásos sérülései keletkeztek, két másik őr pedig derék, felső végtag és zúzódásos sérüléseket szerzett.

Egy harmadik őrt is kihallgattak, elmondása szerint ő sem úszta meg sérülés nélkül; felnyomták a falra a stúdió előtt, akkor sérült meg a bal csuklója és a könyöke.

A tárgyalás szünetében Varju László a 24.hu munkatársának úgy nyilatkozott, most is mindent ugyanúgy csinálna.

Felfüggesztettet kérnek a képviselőre

Hankó Faragó Miklós, a politikus ügyvédje a 24.hu-nak elmondta, hogy 1 év 10 hónap börtönt kértek Varjura, négy év próbaidőre felfüggesztve. Nem érti azonban, miért, ugyanis szerinte ügyfele semmilyen bűncselekményt nem követett el, és pont a biztonsági őrök voltak azok, akik törvénytelenül léptek fel védencével szemben.

Jogszerűen tartózkodtak az épületben

Mint arról a Media1 még 2020 februárjában beszámolt, a Fővárosi Törvényszék jogerős ítélete szerint az országgyűlési képviselők jogszerűen tartózkodtak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) épületében.

A dulakodásról a 444.hu szerzett meg egy felvételt, melyet (szerkesztve) publikált:

A DK közleményben reagált: ez egy koncepciós per, szerintük Polt Péternek mennie kell

A Demokratikus Koalíció szerdán közleményt juttatott el a Media1-hez, melyben kiáll a képviselője ellen. Azt írják: a tévészékházban Orbán pribékjei bántalmazták Varju Lászlót, leteperték, megütötték a DK országgyűlési képviselőjét. A DK állítása szerint hivatalos személy ellen jogszerűtlenül jártak el a fegyveres biztonsági őrök.

A párt közölte:

„a koncepciós perben a Fidesz házi ügyészsége mégis odáig merészkedett, hogy az áldozatra, vagyis Varju Lászlóra felfüggesztett börtönbüntetést kért. Ez az aljas lépés ismét megmutatta, kicsoda Polt Péter: Orbán szolgája, akinek nem számít semmi, ha gazdája politikai érdekeit kell kiszolgálnia. El a kezekkel Varju Lászlótól! A DK kiáll politikusa mellett. Bízunk abban, hogy a bíróság minden politikai, hatalmi nyomás ellenére képes lesz megőrizni függetlenségét. A kormányváltás után pedig a diktatúra elfogult, és Orbánt kiszolgáló legfőbb ügyésze menni fog, és bíróság előtt kell felelősséget vállalnia gyalázatos tevékenységéért.”

További híreket talál a Media1-en!

Kiemelt fotó: Varju Lászlót leteperik az MTVA biztonsági őrei.
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások