
Pert nyert az Átlátszó, nem titkolhatja az állam, mennyiért vette meg a Nemzeti Sportot
A Fővárosi Törvényszék első fokon kimondta, minden közpénzekkel gazdálkodó szervezet köteles a nyilvánosság felé elszámolni.

A Fővárosi Törvényszék első fokon kimondta, minden közpénzekkel gazdálkodó szervezet köteles a nyilvánosság felé elszámolni.

A bíróság nem jogerős ítélete szerint Lánczi Tamás hivatalának ki kell adnia minden, másokkal idén tavaszig kötött megállapodását. A pert az Átlátszó oknyomozó műhely indította, hogy kiderüljön, kikkel kötött besúgási megállapodást napjaink ÁVH-ja.

Elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Fővárosi Törvényszék arra kötelezte a Médiaszolgálatás-támogató és Vagyonkezelő Alapot (MTVA), hogy adjon ki az Átlátszó újságírójának minden olyan szerződést, amelyet az elmúlt öt évben kínai szervezettel kötött.

Jogerősen is pert nyert a fideszes kötődésű médiahálózathoz, a Mediaworkshöz (KESMA) tartozó Metropol című lapban megjelent „Pikó András elnézi az illegális lakásbizniszt? Kitálalt Józsefváros polgármesterének korábbi szakértője” című cikk ügyében Pikó András, Budapest VIII. kerületének polgármestere. A lejárató jellegű írásról első majd másodfokon is bebizonyosodott a bíróságon, hogy az valótlanságot tartalmazott. A polgármester a lap által idézett forrással, a Hírnyolccal szemben ugyanakkor nem tudott eljárni, mert azt időközben törölték a médiahatóság sajtónyilvántartásából és honlapja már csak propagandablogként működik.

A Media1 megtudta és ezt a Fővárosi Ítélőtáblán hivatalosan is megerősítették érdeklődésünkre, hogy Orbán Viktor nem törődött bele abba, hogy a Fővárosi Törvényszék elsőfokon számára kedvezőtlen ítéletet hozott a kormányfő által, magánszemélyként, magyar médiumok ellen indított sajtóperekben és Orbán a Fővárosi Ítélőtáblánál fellebbezést nyújtott be vesztes pereiben. A bírósági eljárások Hans Reisch, a Spar vezérigazgatójának egy osztrák élelmiszeri lapban megjelent, a kormányfő oligarcháival kapcsolatos nyilatkozatának szemléje miatt indultak. A Media1 azt is megtudta, mikor lesznek a másodfokú tárgyalások, így azokon bárki érdeklődőként részt vehet.

A Media1 egyedüli médiumként volt jelen a szerdai ítélethirdetésen, ahol Orbán Viktort arra kötelezte a Fővárosi Törvényszék, hogy fizessen meg közel félmillió forintot a Hírklikk kiadója számára, amiért a kormányfő megalapozatlanul perelte be a lapot. A magyar miniszterelnök még tavasszal indított pert más médiumok mellett a Hírklikk ellen, amiért azok szemlézték a Spar vezérigazgatójának, Hans Reischnek egy osztrák lapban tett nyilatkozatát Orbán oligarcháiról. A Hírklikk elleni ügyben azért kellett ilyen sokáig várni az ítéletre, mert Orbán jogi képviselői először nem a területileg illetékes bíróságon perelték be a Hírklikket, így először át kellett tenni az ügyet.

Ma, szerdán sor került végül a Fővárosi Törvényszéken arra a perfelvételi tárgyalásra, amelyet a magyar miniszterelnök még tavasszal indított a Hírklikk ellen, amiért az szemlézte a Spar vezérigazgatójának, Hans Reischnek egy osztrák lapban tett nyilatkozatát Orbán Viktor oligarcháiról. Az ügy azért húzódik immár több mint öt hete, mert Orbán jogi képviselői először rossz bíróságon perelték be a Hírklikket.

A Media1 megtudta, hogy a miniszterelnök, illetve az őt képviselő kormányközeli Biczi és Turi Ügyvédi Iroda hibát vétett és mintegy kétszáz kilométerrel arrébb, a Pécsi Törvényszéken perelte be a budapesti címmel rendelkező, így valójában a Fővárosi Törvényszék illetékessége alá tartozó Hírklikket, amiért az szemlézte a SPAR vezérigazgatójának, Hans Reischnek Orbán Viktor oligarcháival kapcsolatban egy osztrák élelmiszeri lapban megjelent nyilatkozatát. Orbán jogászainak tévedése miatt az ügy jelentős késedelmet szenved el, ami egyébként utólag még jól is jöhet a kormányfőnek, aki már így is kínos helyzetbe került a sok sajtóper miatt, amit mostanában indított, majd szinte mind el is vesztett.

A bíróság első fokon az oknyomozó portálnak adott igazat és kimondta: minden közpénzzel gazdálkodó szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni a gazdálkodásával.

A Central Médiacsoporthoz tartozó 24.hu számára kedvező ítéletet hozott pénteken a Fővárosi Törvényszék abban a bírósági perben, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök indított a hírportál szerkesztősége ellen, amiért idézték a SPAR vezérigazgatójának Orbán oligarcháira vonatkozó nyilatkozatát. Orbán napokban zsinórban bukja a pereket különféle sajtóorgánumok ellen hasonló ügyben. A miniszterelnököt ismételten több százezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a Törvényszék.