
Elvesztette a Fidelitas elnöke az Azonnali ellen indított sajtóperét
A jogerős ítélet tanulsága, hogy egy politikus nem használhatja arra a sajtó-helyreigazítás eszközét, hogy neki tetsző tudósítás szülessen egy kampányeseményéről.

A jogerős ítélet tanulsága, hogy egy politikus nem használhatja arra a sajtó-helyreigazítás eszközét, hogy neki tetsző tudósítás szülessen egy kampányeseményéről.

Hiába fordult helyreigazítási kérelemmel a laphoz, majd fordult bírósághoz a Budapesti Operettszínház azt állítva, hogy a hírportál valótlanságot állított egy, a színházat érintő zaklatási ügy kapcsán.

A sportújságírót a kormánypárti médiabirodalom perelte be, amiért a Nemzeti Sporttól való távozása után egy cikkben bírálta Szöllősi Györgyöt, a Nemzeti Sport főszerkesztőjét, a hazai közállapotokat és médiaviszonyokat, valamint az is megírta, hogy miután kirúgták, nem kapta vissza a munkahelyén gyűjtögetett sportrelikviáit.

Jóváhagyta a Fővárosi Ítélőtábla és ezzel jogerőssé vált a korábbi elsőfokú bíróság ítélet, amely valótlannak találta a Ripost című kormányközeli médiatermékben Gréczy Zsoltról megjelenteket.

A Political Capital igazgatója még tavaly fordult bírósághoz a kormányközeli hírportálokon közölt hazugságok kapcsán. A Fidesz-közeli sajtótermékek azt állították, az elemző titkos brit pszichológiai hadviselési akció részese.

Korábban a Magyar Hang és Átlátszó több pert is megnyert a kisegyház ellen, de most a kisegyház nyert meg egy eljárást, ami miatt az Átlátszót helyreigazításra kötelezné a bíróság. Az Átlátszó jogásza azonban arról beszélt a Media1-nek, nem fogadják el a döntést, így a jogi csatározásnak a korábban az ATV-t tulajdonló kisegyház és az internetes lap között még közel sincs vége.

A Klubrádió öt évvel ezelőtt azért perelte be a Médiatanácsot 1,4 milliárd forint kártérítést követelve, mert a grémium törvénytelenül megakadályozta, hogy a médiaszolgáltató birtokba vehesse a 92,9 MHz-es közösségi frekvenciáját. Bár a bíróság korábban megállapította a jogsértést, de a most jogerősen elvesztett kártérítési per miatt végül még a rádiónak kell megfizetnie 30 millió forint perköltséget.

Helyreigazítást kell közölniük, mert valótlanságokat állítottak a DK-s Gréczy Zsoltról.

Megfélemlítő szándékkal listázta a fideszes médiaholding internetes lapja a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyfeleit, akik egy tüntetés előkészítésében vettek részt. A bíróság most jogerősen is a TASZ ügyfelének adott igazat, ezért most sérelemdíjat kell fizetniük a különösen védett személyes adatok publikálása miatt.

A bíróság szerint a két kormánypárti oldal valótlanságot írt, amikor azt állította, hogy a DK-s politikust zaklatott egy nőt.