
Magyarországon is bevezeti a Mastercard a Google Pay fizetést
Magyarországon első körben három szolgáltatónál indul el a kényelmes fizetést lehetővé tevő megoldás.
Magyarországon első körben három szolgáltatónál indul el a kényelmes fizetést lehetővé tevő megoldás.
Pénteken késő este hozta le az állami médiavállalat internetes híroldala azt a helyreigazítást, amelyre azért kényszerült, mert Józsefváros polgármestere jogi lépéseket tett a róla közölt valótlanságok miatt.
Szerinte zenésztársa, Megadja Gábor megérdemli az évi 6,6 millió forintot.
Varga Zoltán üzletember, a Central Médiacsoport tulajdonosa a Media1-nek határozottan cáfolta a sajtóban az osztalékával kapcsolatban korábban megjelent állítást, illetve a Media1-nek ma tájékoztatást adott arról, hogy mikorra állítják helyre a fizetéseket a vállalatánál, illetve mikortól térnek vissza a teljes munkaidőre a járvány után.
A kormányközeli lap a bíróság szerint valótlanságot közölt a polgármester fizetésével összefüggésben.
Ez egy újságírók körében végzett felmérésből derül ki, ami alapján az újságírói szakma évek óta megfigyelhető változása, alakulása felgyorsult a koronavírus-járvány következtében. A felmérés szerint a magyar újságírók több mint ötödének máris csökkent a fizetése a járvány hatására.
A TV2 még szombaton is azt nyilatkozta az egyik oldalnak, hogy lesz közönség a showjában, de aztán végül mégis a lehető legfelelősebben járt el. Az élő showműsor zsűrije egyébként nemes felajánlást is tett vasárnap a koronavírus kapcsán.
Lakner Zoltán volt főszerkesztő-helyettes elmondása szerint még csak kifogást sem emelt az ellene kezdeményezett bírósági eljárás miatt a médiavállalat, sőt a kiadó a Fővárosi Törvényszékkel sem kommunikált. Ha nem történik valamilyen fordulat, a hetilap komoly bajba kerülhet. A kiadó nem válaszol a sajtómegkeresésekre sem.
Éles hangú közleményt adott ki a DK azután, hogy kiderült, az elmúlt években több rádiós pályázatot is aggályosan lebonyolító médiahatóság elnökének fizetését megsokszorozni készül a Fidesz. Hadházy Ákos és Szél Bernadett független országgyűlési képviselők eközben az kérik, az ellenzék ne vegyen részt a Médiatanács tagjainak megválasztása kapcsán egy újabb színjátékban.
Az eddigi összeg közel négyszerese, évente bruttó 48 millió forint, plusz gépkocsihasználat és szolgálati lakás is járhat hamarosan Karas Monikának, az NMHH elnökének fideszes javaslatra. Emelkedne az NMHH főigazgatójának fizetése is. Megnéztük, mire lehet elegendő Karas Monika fizetése.