fideszes média

aNemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Kft. honlapja

NER-kompatibilis médiamunkásokat nevelnek, akik hazudhatnak is

A Nemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Kft. újságíródiákjai szerint tanáraik nem rejtették el a politikai hovatartozásukat a közpénzből létrehozott újságíróképzésen. „Az volt a mondás, hogy nincsen független újságírás, minden ideológiának van alárendelve, és ezzel semmilyen gond nincsen.” A nemzeti újságíróképzésben résztvevő diákoknak az volt a benyomásuk, hogy a közmédiának és a Mediaworks kiadványaiba keresnek utánpótlást.

fotós

Az MTI a fotókat is cenzúrázza, a Miniszterelnöki Kabinetiroda beavatkozik

Több, korábban az állami hírügynökségnek dolgozó fotós is beszámolt arról, miként érezték saját bőrükön a cenzúrát az MTI fotószerkesztőségében. Elárulták azt is, milyen szempontok szerint jelenhet meg fénykép manapság Orbán Viktorról, vagy hogy milyen elvek mentén kellett bemutatniuk fotóikon keresztül a 2015-ös menekültválságot.

A TV2 Média Csoport Róna utcai székháza Budapesten

A TV2 Média Csoport szlovéniai terjeszkedése is téma volt az Európai Parlamentben

A fideszes Hidvéghi Balázs a tőke szabad áramlásának elvére hivatkozott, míg több más európai parlamenti képviselő szerint inkább arról van szó, hogy így próbálják Magyarországról befolyásolni a helyi médiaviszonyokat. Szó esett a Fidesz-közeli befektetők macedóniai médiapiacon való megjelenéséről is. A vitában szóba került az RTL Klub is.

M1 - Híradó

Maffiához hasonlította az MTVA működését a Szabad Európának egy közmédiás forrás

A Szabad Európa hosszú cikkben, részletesen foglalkozik azzal, vajon miért sugároznak a köztévében olyan híreket, amelyekkel enyhébbnek igyekeznek bemutatni a koronavírus miatti magyarországi helyzetet, és hogy az M1 miért nem számolt be a tények alapján az amerikai elnökválasztásról, amikor azt más médiumok már megtették. Az MTVA nem reagált az Amerikai Kongresszus által finanszírozott internetes lap kérdéseire.

Mediaworks

Jelentős veszteséget hozott össze a Fidesz-közeli médiaholding

A több száz médiatermékkel rendelkező, a Magyar Nemzetet és az összes megyei napilapot is tulajdonló kormányközeli médiaóriás a jelentős állami hátszél ellenére is 1,44 milliárd forint veszteséget hozott össze 2019-ben. A most közzétett tavalyi beszámolóból az is kiderül, mely termékeik bizonyultak a leginkább pénznyelőnek.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások