fbpx
aNemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Kft. honlapja

NER-kompatibilis médiamunkásokat nevelnek, akik hazudhatnak is

A Nemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Kft. újságíródiákjai szerint tanáraik nem rejtették el a politikai hovatartozásukat a közpénzből létrehozott újságíróképzésen. „Az volt a mondás, hogy nincsen független újságírás, minden ideológiának van alárendelve, és ezzel semmilyen gond nincsen.” A nemzeti újságíróképzésben résztvevő diákoknak az volt a benyomásuk, hogy a közmédiának és a Mediaworks kiadványaiba keresnek utánpótlást.

Állami milliárdokból indult újságíró-oktatás 2019-ben, ám a képzés körül még ma is nagy a titkolózás Nemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-nél (NTGN) – írja a Szabad Európa. A lap fél tucat diákkal beszélt a képzésről, az iskola nem volt hajlandó nyilatkozni.

A legtöbben az oktatás feltűnő szervezetlenségéről panaszkodtak és egybehangzó állításuk szerint, amikor elindult az oktatás, még azt sem tudták, meddig tart a képzés. Ennek megfelelően néhány havonta új szerződést kötöttek az NTGN-nel, és csak majd’ egy évvel a képzés elindulása után derült ki számukra, hogy 1,5 éves az oktatás. A diákok valamiben egyetértettek: mindannyiuknak jól jött a havi 200 ezer forintos ösztöndíj.

Mivel nem lehetett tudni, hány félévig tart a képzés, a diákok az elvárásokkal sem voltak pontosan tisztában. A lap annak sem találta nyomát, hogy milyen szinten van akkreditálva a képzés, és hogy a végzősök milyen bizonyítványt vagy oklevelet kapnak.

Bírálják iskolájukat és tanáraikat a hallgatók

A Szabad Európának nyilatkozók közül többen is kifogásolták a tanárok oktatási stílusát.

„Nagyon kemények, időnként már-már abuzívak a tanáraink. Olyan elvárások vannak, hogy kezdőként arra legyek képes, amire ő több évtized után.”

Az egyik csoport tanulói mind arról számoltak be a lapnak, hogy semmilyen elméleti alapoktatásban nem részesültek.

„Nem mondták el, mi az a riport vagy az oknyomozás. Újságíróetikáról egyáltalán nem volt szó, a közszolgálatiságról is csak annyi, hogy mi a különbség a kereskedelmi és a közszolgálati média között. De azt egyáltalán nem hangsúlyozták, hogy kiegyensúlyozottnak kellene lenni, vagy minden oldalt bemutatni”

– nyilatkozta egyikük. Volt, aki úgy fogalmazott, hogy

„gondolkodásra nem nagyon késztetnek minket, kész tények elé vagyunk állítva. Megadják, miből hogyan, mit kell összerakni, nem hagynak szabadon dolgozni. De ez jellemző a mai magyar közmédiára is.”

Szépeket írni Szijjártó Péterről, durvákat írni Fekete-Győr Andrásról

A lap szerint csoportonként vagy szakonként eltérő lehet, hogy mennyire konkrétak a politikai elvárások. A tanári névsor, illetve az állami finanszírozás fényében teljes függetlenségre nem is számítottak a diákok:

„Van olyan tanár, aki nem nagyon titkolja, hogy a »nemzeti« oldalhoz tartozik, de velünk szemben nincs ilyen elvárás.”

Egy másik csoportba járó diák már határozottabb elvárásokról számolt be:

„Eleinte nem kértek annyira durvákat, pénz is jól jött, meg nem is voltak nyilvánosak az anyagaink. De aztán már elég egyértelművé tették, mik az elvárások, dicsérő cikket kellett írni például Szijjártó Péterről, hogy milyen jól tárgyalt a BMW-vel. Az is feladat volt, hogy Fekete-Győr Andrásról, a Momentum elnökéről írjunk minél durvább dolgokat. Azt is elmondták, nem baj, ha nem igaz, amit írunk. Ez pont akkor volt, amikor Fekete-Győr egy hosszú élő bejelentkezést tartott a Facebookon, és az egész kormánysajtó rávetette magát, hogy mibe lehet belekötni.”

Később még keményebbek lettek az elvárások.

„Az volt a mondás, hogy nincsen független újságírás, minden ideológiának van alárendelve, és ezzel semmilyen gond nincsen.”

A Szabad Európa azt állítja, sokan csalódtak a képzésben, a szervezetlenség és egyes tanárok hozzáállása miatt pedig demotiválónak érzik a hangulatot. Az oktatók nagy része valóban tapasztalt szakember, de sokaknak elavult a tudása. Van, aki a tanításhoz nem ért, de olyan is van, akinek politikai elvárásai vannak.

A Mediaworks és a közmédia utánpótlásai lehetnek

A képzésben résztvevők mind arról számoltak be a lapnak, az volt a benyomásuk, hogy az állami médiába, illetve a Mediaworks kiadványaiba keresnek utánpótlást. Ezt nem csupán az oktatói névsor miatt gondolták így, de az oktatás jellegéből és a tanárok elejtett megjegyzéseiből is. Volt, aki sarkosabban fogalmazva azt mondta a Szabad Európának,

„ez nem újságíró-képzés, ez propagandista képzés”.

Az oktatók többször is tettek rá utalást, hogy aki jól teljesít, az kaphat szerződést az MTVA-nál vagy a Kossuth Rádiónál.

Itt tanít a Magyar Nemzet főszerkesztője is

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója 2019 nyarán jelentette be, hogy intézménye átvette a NTGN-t – írja a Szabad Európa. A főigazgató akkor arról beszélt, hogy az irodalmon túl más területeken is szükség van továbbképzésre. Még ebben az évben Toót-Holló Tamás, a program egyik vezető oktatója (jelenleg a Magyar Nemzet főszerkesztője és a Nemzeti Médiaszövetség elnöke) arról beszélt, hogy a piaci igények szülték meg a kezdeményezést, mert nincsenek szerkesztőségi munkára érett fiatalok. Azt ígérte, hogy a poroszos szemlélettel szemben angol típusú „tehetséggondozást” szeretnének megvalósítani, egyénre szabott fejlesztési tervvel, sőt még az időbeosztást is a csoport összetételéhez fogják igazítani. A képzés második évére már mindenkinek gyakornoki helyet ígért valamelyik „nagy médiumnál”, a képzéshez pedig olyan mértékű ösztöndíjat, ami a bérminimumhoz mérhető.

Az NTGN megújult honlapja szerint most már strukturáltabban indulnak a képzések. Egy féléves alapozó újságírás képzés után lehet „szakirányt” választani. Az online, rádiós, televíziós és magazin újságírás képzés további 1,5 évig tart. Külön képzik a sportújságírókat (2 év), az operatőröket (2 év), valamint a vágókat (1 év).

A honlapon csak a „szakvezetőket” sorolják fel – írja a Szabad Európa. A magazin újságírás szakért felelős Dzselik Magdolna a Mediaworksnél dolgozik, a televíziós képzést vezető Gulyás István az állami M5-nél műsorvezető, Gulyás László sportújságíró pedig a közmédia (M4, Kossuth Rádió) munkatársa. A rádiós képzést vezető Németh Miklós Attila a Kossuthnál töltött hosszú évek után került az ECHO TV-hez, az utóbbi években pedig a közmédia híradóit felügyelte.

Az alapozó újságírást Takács Zoltán, a Mediaworkshöz tartozó 24 Óra főszerkesztője viszi. A Szabad Európa úgy tudja, rajtuk kívül is csupa közmédiás és Mediaworksnél dolgozó ember oktat, például Horváth Ágnes (Kossuth Rádió), Pósa Árpád (Mediaworks, ő a főszerkesztője a City7 nevű új lapcsaládnak, amelyet az ellenzéki vezetésű városokban indított el nemrégiben a kormányközeli kiadó), Nagy Zoltán (Magyar Nemzet newsroom rovatvezető), Rácz Ria (MTI rovatvezető) vagy Mayer Erika (a Magyar Nemzeti Médiaszövetség alelnöke, egyébként a szervezet az ő ügyvédi irodájába van bejegyezve).

Még több hír található a Media1-en!

Borítókép: A Nemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Kft. honlapjának egy részlete

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások