
Pert indított a Facebook ellen a Riporterek Határok Nélkül
A párizsi központú nemzetközi újságíró-szervezet szerint a közösségi óriás lehetővé teszi álhírek megosztását és a gyűlöletbeszéd terjesztését.

A párizsi központú nemzetközi újságíró-szervezet szerint a közösségi óriás lehetővé teszi álhírek megosztását és a gyűlöletbeszéd terjesztését.

Egy tanulmány rámutatott, hogy a járványtagadóknak például nagy eséllyel ajánl összeesküvés-elméleteket, antiszemita vagy oltásellenes tartalmakat az algoritmus.

Kedden elindult Magyarországon is a tényellenőrző program az AFP hírügynökség bevonásával. Az álhíreket megjelölik, az ilyen információkat közlő oldalak elérését korlátozzák.

A Koronavírus Sajtóközpont az információt megnevező kormányközeli napilap megnevezése nélkül számolt be arról, hogy nem igaz, hogy az egyik nagy áruházlánc dolgozóit soron kívül fogják beoltani és már folyik az igényfelmérés. Máskor, ha nem kormányközeli lapról van szó, nem szokott ilyen szemérmes lenni a kormányzat.

A közmédiában gyakran idézett szakértő – aki tavaly azzal okozott botrányt, hogy azt hangoztatta, normális lett volna lelőni az Átlátszó oknyomozó portál csónakját, amiről a külügyminisztert fotózták a tengeren – ezúttal azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a közmédiában arról beszélt, logikus lenne az internet lekapcsolása.

A felülvizsgálat után a cég ismét úgy döntött, hogy nem engedi a volt amerikai elnököt újabb videót feltölteni, és kommentelni sem lehetséges így a videói alatt.

A leköszönő elnök minimum egy héten át nem tud feltölteni videókat, és az amúgy most is működő csatornáján felfüggesztették a kommentelés lehetőségét.

Jóváhagyta a Fővárosi Ítélőtábla és ezzel jogerőssé vált a korábbi elsőfokú bíróság ítélet, amely valótlannak találta a Ripost című kormányközeli médiatermékben Gréczy Zsoltról megjelenteket.

A valótlanság még tavasszal jelent meg az Origo.hu-n, de csak most közölték, hogy az írás hazugságon alapult.

A TV2 hírműsora, a Tények több napon át azt híresztelte, hogy elítélték dr. Czeglédy Csabát, a DK jogászát egy hatmilliárdos büntetőügy kapcsán, holott nem történt ilyen. A tévécsatorna ügyvédje azzal mentegette a csatornát a bíróságon, hogy ez bagatell tévedés. A bíróság most ítéletet hirdetett az ügyben.