Európai Bizottság

Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke.

Jogi eszközökkel akadályozná meg az Európai Bizottság, hogy megismétlődhessen, ami a magyar médiapiaccal történt

Jön az újságírók és szerkesztőségek függetlenségét védelmezni hivatott új uniós szabályozás. Többek között a magyarországi Közép-európai Sajtó és Média Alapítánynál kialakult médiakoncentrációkhoz hasonlók ellen is fel akarnak lépni, és a közmédiumokat is korrekt működésre kényszerítenék. Az állami reklámok ügyében is nagyobb átláthatóság várható, ha az Európai Bizottság elképzelései megvalósulnak.

Klubrádió egy autórádión

„Az Európai Bizottság lépése megkésett, de fontos jelzés” – nemzetközi szervezetek a Klubrádió volt frekvenciája ügyében indított uniós bírósági beadványról

Az IPI (International Press Institute / Nemzetközi Sajtóintézet) és több más európai jogvédő szervezet közös közleményben fejezte ki egyetértését az Európai Bizottsággal azután, hogy az bírósági eljárást indított Magyarország ellen a Klubrádió tavaly februárban lejárt Budapest FM 92,9 MHz rádiós jogosultságának meghosszabbításának elutasítása ügyében.

Az Országház épülete Budapesten.

A jogállamisági jelentés szerint továbbra is problémák vannak a magyar médiahelyzettel

Magyarország több szempontból is az aggodalmakat keltő tagállamok közé tartozik – erre a megállapításra jutott az Európai Bizottság (EB), amely szerdán hagyta jóvá a jogállamiság helyzetét értékelő éves jelentéseit. Aggasztó például hazánkban az állami hirdetések elosztása, és a közmédia függetlensége, véli a jelentés.

Álhír, fake news, valótlanság, dezinformáció.

Élesedik az álhírek elleni küzdelem, érdekes statisztikák érkeztek

Átfogó felmérést publikált az Európai Bizottság a legnagyobb online platformok álhírellenes gyakorlatáról, miközben küszöbön a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály elfogadása is – számolt be a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

Orbán Viktor sajtókonferencián 2022. április 6-án

A magyar médiahelyzet romlása miatt ajánlásokat fogalmazott meg az EU-nak és az Orbán-kormánynak az IPI

Szolidaritási nyilatkozatot adott ki a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) a választások után a magyar média független képviselői számára, amelyben hangsúlyozzák, hogy a Fidesz és Orbán Viktor újabb győzelme után minden eddiginél nagyobb szükség van a munkájukra. Az IPI képviselői hamarosan Budapestre jönnek, hogy találkozókat folytassanak, de addig is konkrét ajánlásokat fogalmaztak meg az Európai Unió és az Orbán-kormány számára a médiapluralizmus eróziójának megállítására.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások