
A Telex csúsztatott az ATV-s oroszországi riportok kapcsán, de a csatorna is hibázott
Megnéztük, mi az igazság abban, amit a Telex írt Novák András, az ATV tudósítójának Oroszországban készült, a Heti Naplóban sugárzott riportjai kapcsán.

Megnéztük, mi az igazság abban, amit a Telex írt Novák András, az ATV tudósítójának Oroszországban készült, a Heti Naplóban sugárzott riportjai kapcsán.

Ráadásul a Financial Times szerint két olyan dolgozója is elhagyta a céget, akik épp a nemrég hatályba lépett európai szabályoknak való megfelelésért feleltek.

Az Európai Parlament (EP) a napokban 564 szavazattal, 10 ellenszavazat és 17 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásában elismerte ugyan a Daphne Caruana Galizia meggyilkolásával kapcsolatban folyamatban lévő bírósági eljárásokban elért eredményeket és hogy Málta jelenlegi miniszterelnöke nyilvánosan bocsánatot kért azokért az állami hiányosságokért, amelyek hozzájárulhattak az újságíró meggyilkolásához, azonban a képviselők mély sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy a bírósági eljárás eddig csupán három, a gyilkosság végrehajtásához kapcsolódó ítélet meghozatalához vezetett. Hangsúlyozták: mindenkit bíróság elé kell állítani, aki a gyilkosságban bármilyen szinten is részt vett, és az Europolt teljeskörűen és folyamatosan be kell vonni a nyomozásokba.

Az elmúlt évtizedben az Európai Parlament többször is szorgalmazta a töltők egységesítését. A gyártókkal folytatott korábbi egyeztetések ellenére az önkéntes lépések nem hoztak valódi változást a fogyasztók számára, és nem sikerült érdemben csökkenteni a mobiltöltők számát. Ez azonban most megváltozik.

A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) kézikönyvet készített tagjainak az EU digitális szolgáltatásokról és digitális piacokról szóló jogszabályainak átültetéséhez.

A Békemenet nevű kormánypárti felvonulás egyik főszervezője, Bencsik András szerint hadba kellene lépnie az Európai Uniónak Amerikával szemben.

Egy YouTube-ra feltöltött videó igazolja, hogy egy vágószoftver segítségével meghamisította a HírTV Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselőjének egy hónappal ezelőtt a Tranzit Fesztiválon elhangzott szavait. Az EP-képviselő várhatóan jogi lépéseket tesz a hírcsatornán történt lejárató célzatú manipuláció miatt.

A rendeletjavaslat számos témakört tartalmaz, és a magyar KESMA-hoz (Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány) hasonló médiakonglomerátumokkal szemben is fellép.

Az Európai Parlament elfogadta azt a határozatot csütörtökön, mely szerint Magyarországon megsérült a demokrácia. Számos területen vannak problémák, a véleménynyilvánítás szabadságától a tudományos élet szabadságán át a kisebbségek jogaiig, állapította meg az EP.

A bírósági eljárás hosszú évekig is elhúzódhat.