
Véglegesen kitilthatják az orosz RT-t Nagy-Britanniából
Sajtóértesülések szerint már zajlik az orosz médium brit kiadójának a felszámolása is.

Sajtóértesülések szerint már zajlik az orosz médium brit kiadójának a felszámolása is.

Az uniós vizsgálat a Facebook és a Google között 2018-ban megkötött, Jedi Blue kódnevű megállapodásra irányul.

A Közszolgálati Kuratórium három ellenzéki tagja megpróbál eljárást indítani a most kiszivárgott, az Orbán-kormány beavatkozásait alátámasztó bizonyítékok kapcsán.

A bíróság szerint a kormányhivatal úgy hozta meg a jogsértő határozatát, hogy nem is a könyv egészét értékelte.

A vállalkozások akciózási gyakorlata kapcsán indult vizsgálat.

A Médiatanács az állami gyűlöletkeltés veszélyeire figyelmeztető, az RTL Klub képernyőjén sugárzott 2021-es, társadalmi célú tévékampány kapcsán először eljárást indított, de végül a grémium a TASZ által előadottak alapján belátta, hogy nem történt jogsértés.

A Gazdasági Versenyhivatal sajtóirodájának pénteki, a Media1-hez eljuttatott közleménye szerint a versenyhatóság eljárást indított az egyik legnagyobb hazai ingatlanhirdetési portált üzemeltető Ingatlan.com Zrt.-vel szemben, mivel vélelmezhetően jelentős információkat hallgat el a hirdetési csomagok tartalmával kapcsolatban, így megtévesztheti a fogyasztókat.

Nemzetközi és egyéb jogi lehetőségekkel él hat, Pegasus kémszoftverrel megfigyelt ügyfele nevében a Társasági Szabadságjogokért nevű civil jogvédő szervezet. Céljuk, hogy felderítsék a jogellenes információgyűjtések gyakorlatát, és nemzetközi fórumokon is kimondassák: a titkosszolgálati megfigyelések magyar szabályozása sérti az alapvető jogokat, továbbá hogy elejét vegyék a politikai célú visszaéléseknek.

Ezen a héten is ülésezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, mely egy rádiók körében készített felmérés tanulmányozása és elfogadása mellett rádiós frekvenciapályázatokkal foglalkozott, és felügyeleti eljárásokat is indított.

Arra voltak kíváncsiak, megkérdőjelezi-e a hagyományos nemi szerepeket a mese története.