
Pert nyert a Facebook a Gazdasági Versenyhivatal ellen a Kúrián – tanulságok
Magyarország megalapozatlanul bírságolta meg az internetes óriást 1,2 milliárd forintra 2019-ben, mondta ki a legfőbb bírói tanács.

Magyarország megalapozatlanul bírságolta meg az internetes óriást 1,2 milliárd forintra 2019-ben, mondta ki a legfőbb bírói tanács.

A Városháza eladásának ügyében megjelent cikkek miatt.

A képviselőket aggasztja ezen perek hatása az unió értékeire, a belső piac és az igazságszolgáltatási rendszer működésére.

A korrupciós kísérlet nem bizonyult sikeresnek.

Kálomista bűncselekményt gyanít amögött, hogy állítólag sokan miután lefoglalják előre a helyeiket a filmjének vetítésére, végül mégsem veszik át a jegyeiket a a mozipénztárakban.

A politikus más kormánypárti médiatermékeket is perelt. Esetében is előfordult, hogy a főszerkesztő nem tudta megmondani, ki a lejárató anyagok szerzője.

A Médiatanács e heti ülésén elfogadta a Spirit FM működtetését hamarosan átvevő, Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatójának tulajdonában álló X and A Kft. ideiglenes, 180 napos médiaszolgáltatási jogosultsági kérelmét a Budapest FM 92,9 MHz frekvenciára, amelyet idén februárig a Klubrádió használt. E heti ülésén a Médiatanács ezenkívül újabb frekvenciát adott a kormányközeli megbízásairól ismert Litter-Biró ügyvédi iroda vezetőihez köthető LBK-cégek egyikének, és eldőlt az is, kap-e frekvenciát a Radu Morarhoz köthető Roma Rádió.

A Gazdasági Versenyhivatal azért indított eljárást az amerikai Wish webáruház európai működtetőjével, a holland ContextLogic B.V-vel szemben, mert a népszerű online piactér a hatóság feltételezése szerint tisztességtelenül jár el a fogyasztókkal szemben.

A csendőrség főparancsnoka a Cumhuriyet címlapján közzétett egyik fotón annak a Selahattin Yilmaznak az oldalán áll, akit a sajtóban a tavaly a koronavírus-járványra hivatkozva amnesztiával a börtönből kiengedett maffiavezér, Alaattin Cakici jobbkezeként azonosítottak.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Sport&Tip sportfogadás-tanácsadó oldal működtetőjével szemben, ugyanis a hatóság szerint vélhetően megtévesztően hirdeti a szolgáltatást. Az eljárás kiterjed a céggel együttműködő véleményvezérek felelősségének a vizsgálatára is. Ez az a cég, amelyiknek Hajdú Péter, LL Junior és Berki Krisztián is reklámozta korábban a tippjeit.