
Átadták a Népszabadság-díjat, idén is lesz népszabis Fedél Nélkül
Idén már harmadik alkalommal adták át az éppen három évvel ezelőtt bezárt napilap volt szerkesztősége által alapított díjat.

Idén már harmadik alkalommal adták át az éppen három évvel ezelőtt bezárt napilap volt szerkesztősége által alapított díjat.

Az MRSZ elismerését évente egyszer, a Föld Napján adják át. A szervezet új projektjével a tagjai mellett az egész marketing-, reklám- és kommunikációs szakmát ösztönözni szeretné. A cél, hogy a környezettudatos, a környezeti terhelést minimalizáló attitűd és gyakorlat az iparágban napi rutinná váljon.

A Spektrum Arany Juharral – a bosznia-hercegovinai Jahorina Filmfesztivál fődíjával – elismert szériája a legjobb televízióra készített dokumentumfilm lett a nemzetközi mezőnyben.

A hírnévmenedzsment és kommunikációs kampány kategóriákban nevezhető pályázatokat 6 fős, a kommunikációs- és pr-szakma szakembereiből álló grémium bírálja el. Pályázni október 11-ig lehet.

Bár kapott díjakat a Trónok harca is, az est nagy győztese egy kis brit komédiasorozat lett. A Csernobil alkotói három díjat is hazavihettek.

A Bookline két kategóriában is díjat kapott.

Kiosztotta a Magyar Telekom a Fenntarthatósági Sajtódíjakat. A győztesek: az RTL Klub egyik műsora, a Forbes egyik újságírója és egy zöld témákról gyakran publikáló blogger-újságíró. A távközlési óriás más díjakat is átadott.

Mától indul a Magyar Public Relations Szövetség által kiírt pályázat.

A Főszerkesztők Fóruma a hvg.hu és a Magyar Hang munkatársának ítélte a legjobb cikkért járó 200 ezer forintos díjat, valamint szokás szerint néhány más munkát is kiemelt.

A sajtószabadságért való bátor kiállásáért a Magyar Narancs kapta a dán Victor Prisen díjat.