
Kihirdették a Pulitzer-díjak idei győzteseit
Idén alaszkai és kasmíri oknyomozó riportokért ítéltek oda Pulitzer-díjakat, és a nagy, országos lapok és hírügynökségek mellett helyi lapok munkáját is díjjal ismerték el.

Idén alaszkai és kasmíri oknyomozó riportokért ítéltek oda Pulitzer-díjakat, és a nagy, országos lapok és hírügynökségek mellett helyi lapok munkáját is díjjal ismerték el.

Az újonnan alapított Arany Blende a díjak kiosztása mellett egy adatbázist is létrehoz, amelynek segítségével könnyedén nyomon követhető lesz, hogy milyen tendenciák jellemezik a különböző évek hazai filmelőzeteseit.

A világhírű, magyar származású fotósról elnevezett Robert Capa Központ és a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Fotó Szakosztálya harmadik éve adja át a fotóriporteri életműdíjat, amit az idén Rédei Ferenc fotóművész kapott meg.

Változás az is, hogy a koronavírusra adott válaszokat feldolgozó anyagokkal is lehet pályázni a 2020-as Hégető-díjra.

A koronavírus miatt a Magyar Sajtódíjat és az Aranytoll életműdíjakat, továbbá a Földes Anna Interjúdíjat és a Gazdasági Sajtódíjat ezúttal ünnepség nélkül juttatták el a díjazottaknak.

Közzétette a szakújságírókból álló zsűri a kategóriánkénti legtöbb pontot kapott három tévés személyiség vagy produkció nevét, vagyis azt, hogy kik között dől majd el idén a küzdelem a kategóriánkénti elismerésért.

Összesen 29 kategóriában adtak át díjakat, Káel Csaba filmügyi kormánybiztos is megjelent az átadón. Díjat kapott többek között az Akik maradtak, a Foglyok, a Drakulics elvtárs és az RTL-es Alvilág is.

Az egyház-finanszírozásról írt cikkeiért kapta meg az elismerést a HVG munkatársa.

Idén már hetedik alkalommal jelentik be a Budapest Music Centerben megrendezendő gálaest keretében, hogy a szakmédia szavazatai alapján melyek lettek a tavalyi év legjobb hazai televíziós teljesítményei. Idén 12 kategóriában hirdetnek győztest, a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is csatlakozik a Media1 a díj zsűrijéhez.

Idén különdíjat is osztanak majd.