Magyar idő szerint hétfőn hajnalban átadták a televíziós sorozatok és tévéfilmek Oscarjának számító Emmy-díjakat. A 71. átadón a 2018. június 1. és 2019. május 31. között képernyőre tűzött sorozatok és tévéfilmek versenyezhettek. Az előre borítékolható győzelmek mellett néhány meglepetés eredmény is született.
A rekord tévés nézettséget produkáló, de nézőtáborban vegyes fogadtatású HBO-s széria, a Trónok harca befejező évada ugyan összesen 32 jelölést kapott, és ebből össze is jött – többek között – a legjobb drámasorozat kategóriában díj is, de rendezői és írói díjra például hiába jelölték a Trónok harcát. (Egyébként mint beszámoltunk róla korábban, a forgatókönyvírók nemrég átigazoltak a konkurens Netflixhez).
Az este óriási győztese a No Time To Die forgatókönyvét is jegyző Phoebe Waller-Bridge lett, akinek a Fleabag című sorozata négy fontos díjat is elvitt: övé a legjobb komédiasorozat, a legjobb női főszereplő, a legjobb írás és a legjobb rendezés díja.
Emellett a Csernobil alkotói örülhettek még triplán is, mert ugyan a színészeknek nem jutott elismerés, de a legjobb minisorozat, a legjobb írás és a legjobb rendezés díját is elnyerte az HBO-s sorozat.
Íme a jelöltek és vastaggal a díjazottak
Legjobb drámasorozat
- Better Call Saul
- Bodyguard
- Trónok harca
- Megszállottak viadala
- Ozark
- Pose
- Utódlás
- Rólunk szól
Legjobb komédiasorozat
- Barry
- Fleabag
- The Good Place
- The Marvelous Mrs. Maisel
- Russian Doll
- Schitt’s Creek
- Az alelnök
Legjobb minisorozat
- Csernobil
- Szökés Dannemorából
- Fosse/Verdon
- Éles tárgyak
- When They See Us
Legjobb férfi főszereplő drámasorozatban
- Jason Bateman (Ozark)
- Sterling K. Brown (Rólunk szól)
- Kit Harington (Trónok harca)
- Bob Odenkirk (Better Call Saul)
- Billy Porter (Pose)
- Milo Ventimiglia (Rólunk szól)
Legjobb férfi mellékszereplő drámasorozatban
- Alfie Allen (Trónok harca)
- Jonathan Banks (Better Call Saul)
- Nikolaj Coster-Waldau (Trónok harca)
- Peter Dinklage (Trónok harca)
- Giancarlo Esposito (Better Call Saul)
- Michael Kelly (A kártyavár)
- Chris Sullivan (Rólunk szól)
Legjobb női főszereplő drámasorozatban
- Emilia Clarke (Trónok harca)
- Jodie Comer (Megszállottak viadala)
- Viola Davis (How to Get Away With Murder)
- Laura Linney (Ozark)
- Mandy Moore (Rólunk szól)
- Sandra Oh (Megszállottak viadala)
- Robin Wright (Kártyavár)
Legjobb női mellékszereplő drámasorozatban
- Gwendoline Christie (Trónok harca)
- Julia Garner (Ozark)
- Lena Heady (Trónok harca)
- Fiona Shaw (Megszállottak viadala)
- Sophie Turner (Trónok harca)
- Maisie Williams (Trónok harca)
Legjobb férfi főszereplő komédiasorozatban
- Anthony Anderson (Black-ish)
- Don Cheadle (Fekete hétfő)
- Ted Danson (The Good Place)
- Michael Douglas (The Kominsky Method)
- Bill Hader (Barry)
- Eugene Levy (Schitt’s Creek)
Legjobb férfi mellékszereplő komédiasorozatban
- Alan Arkin (The Kominsky Method)
- Anthony Carrigan (Barry)
- Tony Hale (Az alelnök)
- Stephen Root (Barry)
- Tony Shalhoub (The Marvelous Mrs. Maisel)
- Henry Winkler (Barry)
Legjobb női főszereplő komédiasorozatban
- Christina Applegate (Dead to Me)
- Rachel Brosnahan (The Marvelous Mrs. Maisel)
- Julia Louis-Dreyfus (Az alelnök)
- Natasha Lyonne (Russian Doll)
- Catherine O’Hara (Schitt’s Creek)
- Phoebe Waller-Bridge (Fleabag)
Legjobb női mellékszereplő egy komédiasorozatban
- Alex Borstein (The Marvelous Mrs. Maisel)
- Anna Chlumsky (Az alelnök)
- Sian Clifford (Fleabag)
- Olivia Colman (Fleabag)
- Betty Gilpin (GLOW)
- Sarah Goldberg (Barry)
- Marin Hinkle (The Marvelous Mrs. Maisel)
- Kate McKinnon, (Saturday Night Live)
Legjobb férfi főszereplő minisorozatban vagy tévéfilmben
- Mahershala Ali (True Detective)
- Benicio Del Toro (Szökés Dannemorából)
- Hugh Grant (A Very English Scandal)
- Jared Harris (Csernobil)
- Jharrel Jerome (When They See Us)
- Sam Rockwell (Fosse/Verdon)
Legjobb férfi mellékszereplő minisorozatban vagy tévéfilmben
- Ben Whishaw (A Very English Scandal)
- Asante Blackk (When They See Us)
- Paul Dano (Szökés Dannemorából)
- John Leguizamo (When They See Us)
- Stellan Skarsgård (Csernobil)
- Michael K. Williams (When They See Us)
Legjobb női főszereplő minisorozatban vagy tévéfilmben:
- Amy Adams (Éles tárgyak)
- Patricia Arquette (Szökés Dannemorából)
- Aunjanue Ellis (When They See Us)
- Joey King (A tett)
- Niecy Nash (When They See Us)
- Michelle Williams (Fosse/Verdon)
Legjobb női mellékszereplő minisorozatban vagy tévéfilmben
- Patricia Arquette (A tett)
- Margaret Qualley (Fosse/Verdon)
- Patricia Clarkson (Éles tárgyak)
- Marsha Stephanie Blake (When They See Us)
- Vera Farmiga (When They See Us)
- Emily Watson (Csernobil)
Legjobb tévéfilm
- Black Mirror: Bandersnatch
- Brexit – Háborúban mindent szabad
- Deadwood – A film
- King Lear
- Hervé vacsorára
Legjobb írás (komédiasorozat)
- Barry (ronny/lily)
- Fleabag (Episode 1)
- PEN15 (Anna Ishii-Peters)
- Russian Doll (Nothing In This World Is Easy)
- Russian Doll (A Warm Body)
- The Good Place (Janet(s))
- Veep (Veep)
Legjobb rendezés (komédiasorozat)
- Barry (The Audition)
- Barry (ronny/lily)
- Fleabag (Episode 1)
- Agymenők (Stockholm Syndrome)
- The Marvelous Mrs. Maisel (All Alone)
- The Marvelous Mrs. Maisel (We’re Going To The Catskills!)
Legjobb rendezés (minisorozat vagy tévéfilm)
- A Very English Scandal
- Csernobil
- Szökés Dannemorából
- Fosse/Verdon (Glory)
- Fosse/Verdon (Who’s Got The Pain)
- When They See Us
Legjobb írás (minisorozat vagy tévéfilm)
- A Very English Scandal
- Csernobil
- Szökés Dannemorából (Episode 6)
- Szökés Dannemorából (Episode 7)
- Fosse/Verdon (Providence)
- When They See Us (Part Four)
Legjobb rendezés (drámasorozat)
- Trónok harca (The Last Of The Starks)
- Trónok harca (The Long Night)
- Trónok harca (The Iron Throne)
- Megszállottak viadala (Desperate Times)
- Ozark (Reparations)
- Utódlás (Celebration)
- A szolgálólány meséje (Holly)
Legjobb írás (drámasorozat)
- Better Call Saul (Winner)
- Bodyguard (Episode 1)
- Trónok harca (The Iron Throne)
- Megszállottak viadala (Nice And Neat)
- Utódlás (Nobody Is Ever Missing)
- A szolgálólány meséje (Holly)