
Nem alakul át az ATV Spirit sorozatcsatornává
Tévesen következtetett az ATV Spirit átalakulására az egyik internetes oldal.

Tévesen következtetett az ATV Spirit átalakulására az egyik internetes oldal.

A televíziós műsorvezető azért fordul bírósághoz, mert valótlanul állították róla a fideszes médiaholdinghoz tartozó lapok, hogy elhagyja Magyarországot és New Yorkba költözik. Anyagi gondjai sincsenek, ahogyan szintén híresztelték róla.

Tájékoztatjuk olvasóinkat és az érdeklődőket, hogy az alábbi helyreigazítási kérelemmel fordult a Media1.hu-t működtető Vipcast Media Gábor Lászlóhoz, az Origo főszerkesztőjéhez, illetve az origo.hu kiadójához.

A Media1-et működtető, 2001 óta változatlan tulajdonosi hátterű vállalkozás várhatóan jogi elégtételt kér az Origo.hu és annak tulajdonosa, a Mediaworks, azaz a Fidesz-közeli médiaholding ellen.

Az Index 2017-ben távozó, kettővel ezelőtti főszerkesztője szerint nem igaz, hogy előbb tudott az Index.hu Zrt. körül létrejött alapítványi konstrukcióról, mint arról Bodolai László értesült, és az sem igaz, hogy Dudás Gergely lett volna az alapítvány vezetője.

Bodolai László máshogyan emlékszik vissza Dull Szabolcs főszerkesztő mai elbocsátásának körülményeire, mint tette azt Dull.

Varga Zoltán üzletember, a Central Médiacsoport tulajdonosa a Media1-nek határozottan cáfolta a sajtóban az osztalékával kapcsolatban korábban megjelent állítást, illetve a Media1-nek ma tájékoztatást adott arról, hogy mikorra állítják helyre a fizetéseket a vállalatánál, illetve mikortól térnek vissza a teljes munkaidőre a járvány után.

A Varga Zoltán üzletember tulajdonában lévő Central Médiacsoport ezt annak apropóján közölte a Media1 érdeklődésére, hogy a Népszavában a lapterjesztési piac lehetséges átalakításáról jelent meg cikk.

Nem szűnik meg a Lokál, nem lesz újra Metropol, nem vonják össze a Borsot és a Ripostot, és nem konszolidálják a 888-at. Ezt állítja a Mediaworks a Válasz Online pénteki, ezzel ellentétes cikkére reagálva. A Mandiner hetilappal kapcsolatos információkra viszont nem reagáltak.

Az ügyészség cáfolja Huth Gergely főszerkesztőt a Czeglédy-ügyben. Korábban a Pestisrácok újságírója, Füssy Angéla kiadott egy informátort az ügyészségnek Czeglédy Csaba ügyében, amikor pedig ez kiderült egy cikkből, a Pestisrácok főszerkesztője bírálni kezdte az ügyészséget, amiért nem jól végzi a dolgát.