brit media

Shabi Michaeli, a Brit Media 50 százalékos tulajdonosa

„Rogán Antal tíz éve a barátom, de soha nem volt közös üzleti ügyünk” – Interjú a 168 Óra kiadójának új társtulajdonosával, Shabi Michaeli izraeli-grúz üzletemberrel

Exkluzív interjút adott a Media1.hu-nak Shabi Michaeli izraeli-grúz állampolgár, aki a napokban 50 százalékos tulajdonossá vált a 168 Órát és az ELLE Magazint kiadó Brit Mediában. Az üzletember, akinek ez az első médiabefektetése, megerősítette lapunknak, hogy barátja Rogán Antalnak, a kormányzati hirdetésekért is felelős fideszes politikusnak, de elmondása szerint a médiavállalatba történő befektetésnek ehhez nincs köze. Az interjúban Michaeli azt is állította, hogy a sajtó valótlanul hozta összefüggésbe korábban a letelepedésikötvény-üzlettel. Elmondta azt is, hogy milyen fejlesztésekkel készül a vállalat: rádióban és televízióban is gondolkodnak, de a Klubrádió semmilyen szerepet sem tölt be a terveik között, függetlenül az abban lévő részesedésüktől. Egyebek mellett megkérdeztük az üzletembert arról is, baloldali lap marad-e a 168 Óra, és számítanak-e állami hirdetésekre, de szó esett arról is, milyen időtávon tervezi tartani a vállalatot.

Shabtai Michaeli, a 168 Óra és az ELLE Magazint tulajdonló Schwartz & Brit Média új társtulajdonosa

Rogán Antal izraeli-grúz üzletember barátja beszáll a Brit Mediába

A Media1 megtudta, hogy társtulajdonos lett a 168 Óra és az ELLE magazin kiadójában Shabi Michaeli izraeli-grúz kettős állampolgár, akinek neve évekkel ezelőtt a kormányzati reklámokért felelős politikus barátjaként került elő a sajtóban. A Media1 exkluzív interjút is készített Shabi Michaelivel, akit Rogán Antalhoz fűződő kapcsolatáról, a gyorskölcsönös cégéről és a befektetése céljairól is kérdeztünk.

Az Index és az Indamedia a Budasquare irodaházban található irodájának homlokzata

Újabb változások az Index és az Indamedia háza táján: konkurenciához távozik a parlamenti tudósító, leköszön a gazdasági igazgató

A Media1 értesülése szerint Andacs Botond, az Indamedia gazdasági igazgatója, az Index.hu Zrt. két évvel ezelőtti vezérigazgatója saját projektbe vág, és a jövőben csak külsős tanácsadóként segíti a vállalatot. Balogh Krisztina, az Index parlamenti tudósítója rovatvezetői állást kap az egyik konkurens internetes lapnál.

Bloomberg

Megtudtuk: a 168 Órával áll össze a Bloomberg

A Media1 információi szerint Milkovics Pál lapja, a 168 Óra lett a Bloomberg azon hazai partnere, mely magyar nyelven közli majd az amerikai hátterű médiavállalat tartalmait, illetve hazai tartalommal is ellátja majd a nagynevű nemzetközi médiavállalatot.

Készül Csernus Imre új műsora, a Doktor Csernus

Csernus Imre bevállalta: 10 év után visszatér a képernyőkre

A Media1 információi szerint az ismert pszichiáter új műsora kevesebb mint két hét múlva lesz látható először, és élőben, internetes műsorként sugározzák majd a 168.hu-n, ahol több más műsor elindításának előkészítése is zajlik.

A 168 Óra új (balra) és régi külseje (jobbra)

Megújult a 168 Óra hetilap és a 168ora.hu

A nyomtatott újság címlapját ezentúl magyar képzőművészek készítik. Változott a papír minősége és a lap belül is merőben új külsőt kapott. Az online portál új nevet is kapott.

Az ELLE magazin címlapja

Megszűnés helyett a Central Médiacsoport konkurenciájához, Milkovics Pálhoz kerül a majdnem bezárt ELLE Magyarország

Bár november közepén maga az ELLE nemzetközi igazgatója és a Central Médiacsoport magazin-divíziójának vezetője jelentette be, hogy megszűnik a magazin magyarországi kiadása, a Media1 megtudta, hogy időközben fordulat következett be a lap jövőjét illetően. Az ELLE megmenekül, sőt már januárban is megjelenik. Az új tulajdonosa az a Milkovics Pál üzletember lesz, aki korábban megszerezte a 168 Órát és alapítója a Pesti Hírlapnak.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások