bíróság

Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Médiatanács elnöke

Megkérdeztük az NMHH-t, miért titkolja, hogy a bíróság kimondta: jogsértően marasztalta el az ATV Híradót

Semmit nem kommunikált honlapján a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság azzal kapcsolatban, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint jogalap nélkül marasztalta el egy ügyben a Médiatanács az ATV-t még 2012-ben. Furcsa választ adott a hatóság, hogyan lehetséges, hogy amikor valakit elmarasztal, azt bejelenti a publikumnak, amikor azonban kiderül, hogy a hatóság jogsértő határozatot hozott, azzal kapcsolatban már nem ad tájékoztatást.

Pápai Gábor karikatúrája az Operatív Törzs működéséről

Egy hatásos rajz: Pápai Gábor karikaturista áll a per elébe, amit Jézus nevében indít ellene a KDNP

Mondhatjuk, ha a karikatúra nem bánt, nem jó. Egy Népszavában megjelent rajz viccet csinált a koronavírus elleni „harcot” irányító Operatív Törzs jellegzetes megnyilvánulásából. De mivel a KDNP és a magukat üldözöttnek érző keresztények felháborodtak, miután Jézust is felfedezni vélték a képen, a kisebbik kormányzópárt per indítását helyezte kilátásba a rajzot készítő Pápai Gábor ellen, aki most a Media1-nek mondta el elsőként, mit gondol az ügyről.

atv

Pert nyert az ATV a Magyar Állammal szemben Strasbourgban

Az ATV-nek adott igazat a Magyar Állammal szemben tegnap az Emberi Jogok Európai Bírósága egy nyolc éve tartó ügyben. Kiderült: hibázott a Médiatanács, amikor elmarasztalta a grémium a csatornát az ATV Híradó egyik adásában a Jobbikról elhangzó kijelentés kapcsán. A magyar igazságszolgáltatás valamennyi szereplője is hibás döntést hozott.

A DIGI egyik üzlete

Az NMHH szerint nem az ő eljárásuk a tisztességtelen, hanem az 5G pályázatból kizárt DIGI, és különben is, nem lesz automatikusan olcsóbb a mobilnet, ha több a piaci szereplő

Megérkeztek a válaszok a Media1 hétfői kérdéseire a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságtól azzal kapcsolatban, hogy a holland DIGI Communications N.V. vezérigazgatója tisztességtelennek nevezte, hogy a magyar hatóság nem várta ki a DIGI folyamatban lévő bírósági perének végét, és a távközlési cég kihagyásával hirdetett eredményt az 5G-s mobilfrekvencia-pályázaton, aminek a DIGI-vezér szerint a fogyasztók fizetik majd meg az árát a következő 15 évben.

A DIGI budapesti, Váci úti bejárata

DIGI: Tisztességtelenül járt el az NMHH az 5G pályázat kapcsán, nem várta meg a bírósági jogorvoslatunk lezárultát

A távközlési cég vitatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság döntését az 5G frekvenciák-árverési eljárásának gyorsított lebonyolításáról. Folytatják a pereskedést, és jelezték: rendkívül csalódottak, mivel szerintük a magyar fogyasztók fizetik majd meg a hatóság mulasztásának árát a következő 15 évben a kisebb verseny miatt drágább mobilnet-tarifákkal.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások