
Czeglédy Csaba újra pert nyert a Mediaworks ellen
A bíróság megállapította, hogy a kormánypárti médiaholding lapja valótlanul állította, hogy Czeglédy pártokat pénzelt.
A bíróság megállapította, hogy a kormánypárti médiaholding lapja valótlanul állította, hogy Czeglédy pártokat pénzelt.
A bíróság által kirótt 300 ezer helyett végül még a végrehajtási költséget is, a tartozással együtt összesen 379 ezer forintot emelt le a bírósági végrehajtó a jobboldali publicista bankszámlájáról. Bayer Zsolt korábban meglehetősen vulgáris kifejezést használva azt mondta, sikertelen lesz ellene a végrehajtás.
A Kúria szerint a Klubrádió fellebbezése a médiaszolgáltatási jogosultság meghosszabbításának elutasítása kapcsán nem volt megalapozott.
Az ítélet szerint valótlanságokat közölt a Fejér Megyei Hírlap.
Hiába nyert pert az ellenzéki párt a kormányközeli tévécsatorna ellen, az nem hajtotta végre azt.
Végrehajtást indított a kormányközeli PestiSrácok ellen Gréczy Zsolt DK-s politikus, amiért a lap nem hajtotta végre a bíróság jogerős ítéletét.
A milliárdos a Forbes által publikált milliárdos lista hitelességét próbálta jogi eszközökkel támadni sikertelenül.
Ennek ellenére ugyancsak a Kúria szerint az viszont rendben van, hogy karhatalmisták akadályozták meg csütörtökön, hogy a Media1 két tudósítója beszámolhasson egy magánszemély és a NAV, valamint a Klubrádió és a Médiatanács közötti, a Kúrián folyó nyilvános bírósági perek tárgyalásáról. A sajtónyilvános ítélethozatal jogától megfosztott egyik felperes és a Media1 sem hagyja annyiban a történteket, vitatja a történtek jogszerűségét, és lépéseket tesz.
Nem léphetett be a hetekkel ezelőtt elintézett, érvényes sajtóregisztrációja ellenére Ruszin Zsolt adószakértő-szakújságíró a Kúria Markó utcai épületébe, ahol több készenléti rendőr fizikailag megakadályozta, hogy tudósítást készíthessen egy magánszemély és a NAV közötti adóügyi vitával kapcsolatos per ítélethirdetéséről. Ugyancsak karhatalmi erővel akadályozták meg, hogy a Media1 tudósítást készíthessen a Médiatanács és a Klubrádió közötti per mai tárgyalásáról.