fbpx
A TVN24 lengyel hírtelevízió stúdiója.

A TVN24 tulajdonosa kész perre menni a lengyel médiatörvény módosítása miatt

Diszkriminációra hivatkozva perelnék be a lengyel kormányt.

Az amerikai Discovery Networks kész arra, hogy bíróság elé vigye az ügyet, amennyiben a lengyelországi médiatörvény módosítása hatályba lép – számolt be a Financial Times nyomán a Napi.hu.

Amennyiben Lengyelország törvényhozásának felsőháza, a szenátus is megszavazza, és Andrzej Duda államfő aláírja a médiatörvény módosítását, a Discovery diszkrimináció vádjával indít pert Lengyelország ellen.

A tévés médiavállalat erről szóló szándékát azután jelentette be, hogy a vezető lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) elfogadtatta az alsóházzal, a Szejmmel a változtatást, amely szerint nem szerezhet ellenőrző tulajdont a lengyel médiavállalatokban olyan cég, amelyet nem az európai gazdasági térségben jegyeztek be.

Amennyiben a törvény hatályba lép, a Discoverynek el kell adnia többségi részesedését a TVN tévétársaságban, mely azonban az egyik legnagyobb amerikai médiabefektetés az országban, a TVN24 hírcsatorna pedig az ország legnagyobb független médiaszolgáltatója.

A TVN24 lengyel hírcsatorna egyik déli híradójának kezdete. Forrás: PTV / Po Polsku – Telewizja / YouTube

Mint arról korábban a Media1 is beszámolt, a lengyel médiatörvény módosítását többen is kritizálták. Felszólalt az ügyben Antony Blinken amerikai külügyminiszter, egy EU-s, médiaszabadságot biztosító törvény létrehozását sürgette Vera Jourová uniós biztos, az Európai Bizottság alelnöke, valamint Lengyelország számos pontján szerveztek tüntetéseket a TVN24 megmaradásáért a törvény kritikusai.

További híreket talál a Media1-en!

Kiemelt fotó: TVN24.pl
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások