
Pert indított a Miniszterelnökség ellen az Átlátszó
A pereskedés oka, hogy a Miniszterelnökség korlátozta az Átlátszó információszabadsághoz fűződő jogait, vagyis nem adott ki egy tanulmányt, amit a Tungsramtól vásárolt.
A pereskedés oka, hogy a Miniszterelnökség korlátozta az Átlátszó információszabadsághoz fűződő jogait, vagyis nem adott ki egy tanulmányt, amit a Tungsramtól vásárolt.
A bíróság jogerős ítélete szerint az állami hírügynökség jogsértést valósított meg, amikor cenzúrát gyakorolt az ellenzéki párt egyik tavalyi közleménye kapcsán.
Julian Assange azonban még fellebbezhet a döntés ellen.
Az MTV korábbi elnökének büntetőügyében a másodfokú bíróság érdemben nem változtatta meg a Pesti Központi Kerületi Bíróság felmentő ítéletét.
Kártérítés megfizetésére kötelezte Oroszországot az EJEB. Moszkva először 10 éve fogadott el az idegen ügynök, mely számos civil szervezet feloszlatásához és megbélyegzéséhez vezetett, és a sajtó számára is sok problémát okoz.
Sorra nyeri a sajtópereket a borsodi megyeszékhely a kormánypárti médiaholding print és online kiadványai ellen.
Az EU bíróságához fordult pénteken az RT France nevű, francia nyelvű, orosz állami finanszírozású hírcsatorna, miután az adását felfüggesztették a Moszkva elleni uniós szankciók alapján – írta az AFP francia hírügynökség nyomán az MTI.
A Kúrián, harmadfokon fog folytatódni a 3 másodpercnyi láthatóság miatt indult személyiségi jogi per.
A holland újságírók szövetsége (NVJ) több jogvédő szervezettel és internetszolgáltatóval együtt pert indít az Európai Unió Bíróságán a Russia Today (RT) és a Szputnyik orosz tévécsatornák uniós betiltása ellen, annak ellenére, hogy maguk is úgy vélik, ezek a csatornák propagandát terjesztenek.
A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla megváltoztatta az RTL népszerű tévésorozatának gyártócége elleni ítéletet, és kimondta, hogy a felperes magánszemély, Reményi János megalapozatlanul perelte be a vállalkozást arra hivatkozva, hogy egy röpke pillanatra látszódott a sorozatban, holott erre nem adott engedélyt.