
Sebestyén Balázsék hétfőtől visszatérnek a Rádió 1 stúdiójába
Ahogyan az a mai adásból kiderült, Balázsék két hónap után, jövő héttől újra a stúdióból lesznek hallhatók, vége tehát számukra a karanténrádiózás időszakának.
Ahogyan az a mai adásból kiderült, Balázsék két hónap után, jövő héttől újra a stúdióból lesznek hallhatók, vége tehát számukra a karanténrádiózás időszakának.
Hatalmas érdeklődés övezte a Balázsék című rádióműsor kezdeményezését, amellyel összefogásra és közös éneklésre hívták az országot.
Mindössze két nappal a Sláger FM-en adásba került k*rva anyád miatti kirúgása után a Rádió 1 élő műsorában is olyan kifejezés csúszott ki a műsorvezető száján a Balázsék adásában, amit a hatályos jogszabályok az adott műsorsávban nem tesznek lehetővé. A Media1-nek Abaházi Csaba azt mondta, csak viccelt.
Az egykoron a közrádió Talpra magyar című műsorát vezető, majd a felcsúti sportakadémia marketingigazgatójaként is dolgozó Buda Marci lett a Rádió 1 Csoport új ügyvezető igazgatója néhány héttel ezelőtt. A múlt héten több fontos pozícióban lévő munkatárs is távozott. Erről is kérdezte az új ügyvezetőt telefonon a Media1 hétfőn, de érdeklődtünk arról is, lesz-e saját műsora.
A grémium a HírTV Kocsis-Cake Olivió származásával is foglalkozó Sajtóklub adását is megvizsgálta, de azt rendben találta. A Médiatanács elindította a kecskeméti, a siklósi és a szigetvári rádiós pályázatokat.
Volt olyan pillanat kedden, amikor egyidejűleg legalább több mint 100 ezren hallgattak magyarországi internetes rádiókat, derül ki szerverstatisztikák alapján, ahogyan az is, hogy a Rádió 1-en hallható Balázsék különösen népszerű az internetes rádióhallgatók körében. Egyértelmű trend a statisztikák alapján a netrádiózás felfutása.
Az NMHH Médiatanács múlt hét keddi döntését senki, így maga a médiahatóság sem verte nagy dobra.
Ez a Médiatanács e heti üléséről kiadott összefoglaló alapján derült ki. A testület napirendjén volt ezenkívül több más rádiós ügy, például a Karc FM és a Mária Rádió hiányosnak talált pécsi rádiós pályázata,
egy kérelem a miskolci Rádió 1-től, továbbá egy, a televíziók akadálymentesítésével összefüggő jelentéssel is foglalkozott a Médiatanács.
Kivonul Nagykanizsára, Tatabányára, Egerbe, Nyíregyházára és Békéscsabára a Rádió 1 reggeli műsorának stábja.
Bár egy ideig néma volt a Rádió 1 Szekszárdon, végül ezzel kapcsolatos cikkünk után néhány órával visszakapcsolták az adást, holott a hatóság közhiteles nyilvántartása szerint a rádió nem rendelkezik médiaszolgáltatási jogosultsággal. Az NMHH egyelőre nem válaszol, fellép-e a kalózkodás miatt, vagy van-e egy titokban kiadott engedély, ami nem szerepel a hatósági nyilvántartásban.