
Megválik Munk Veronika a Telex főszerkesztői posztjától
Az alapító-főszerkesztőnek a 2022 januárjában végbemenő átszervezés után is fontos feladatai lesznek a volt indexesek által létrehozott médiacégnél, de már nem társfőszerkesztőként.
Az alapító-főszerkesztőnek a 2022 januárjában végbemenő átszervezés után is fontos feladatai lesznek a volt indexesek által létrehozott médiacégnél, de már nem társfőszerkesztőként.
Több kreatív producert előléptettek, valamint új szakemberek is érkeztek a drámai és szórakoztató műsorokért felelős kreatív igazgatóságra.
Mint arról a Media1 beszámolt, összesen nyolc fő távozott a napokban a Magyar Távirati Iroda külpolitikai szerkesztőségéből: közülük öttel az MTI-t működtető Duna Médiaszolgáltató bontott szerződést átszervezésre hivatkozva, három esetben pedig az újságírók maguk kezdeményezték a távozásukat az elbocsátottakkal való szolidaritásukra hivatkozva. Időközben a távozók közül néhányan név nélkül nyilatkoztak a Telexnek arról, hogy bizonyos témák tekintetében korlátozva érezték magukat.
A legújabb elbocsátásokkal együtt 8-ra nőtt az MTI külpolitikai szerkesztőségétől elbocsátottak és az elbocsátások miatti szolidaritásukból távozásukat maguk kezdeményezők száma. Eközben a Media1 birtokába került az a levél, amelyet Dobos Menyhért, az MTI-t működtető Duna Médiaszolgáltató vezetője küldött az MTI Sajtószakszervezetnek, amiben kétségbe vonja, hogy a sajtószakszervezetnek feladata-e kifejezni aggodalmait.
A Media1 információi szerint elbocsátották az MTI két munkatársát, erre felmondott három másik munkatárs. A szakszervezet levélben tiltakozik a közmédia vezérigazgatójánál a Magyar Távirati Irodánál zajló események kapcsán, és belső körlevél is indult az állami hírügynökség dolgozói között, kiállva a távozók mellett.
Vaszily Miklós, a Pesti TV társtulajdonosa a Media1-nek azt mondta, aktualitását vesztette Huth Gergelyék tiltakozása. Megkérdeztük Vaszily-t a csatorna nézettségével kapcsolatos problémákról és a csatorna jövőjéről is érdeklődtünk.
További fontos változások követik a néhány hete ismertté vált átszervezést az Indexnél. A változásoknak csak egy része, hogy előléptetik az M7-es buszszerencsétlenség után megjelent, sokak szerint kegyeletsértő cikk íróját főmunkatárssá.
Összevonják az Index gazdasági rovatát a Napi.hu-val. Kitzinger Szonja, az Index.hu főszerkesztő-helyettese a Dívány főszerkesztője lesz, és új főszerkesztő-helyettest neveznek ki a helyére az Indexnél.
A Media1 értesülése szerint eltűnik a Pesti TV képernyőjéről Vincze Emília, a tavaly ősszel elindult kormányközeli tévécsatorna több műsorában is látható műsorvezető. A Pesti TV-vel szimbiózisban működő PestiSrácok lapunkat kommunistázva reagált.
Három ismert szakember is csatlakozik az RTL Magyarország marketing és kommunikációs igazgatóságához Szabó Zoltán marketingkommunikációs igazgató csapatába, melynek működését átalakítják.