
Kirúgták a TV2 hírigazgatóját, Szalai Vivient
Megszűnik a hírigazgatói poszt a kormányközeli kereskedelmi csatornánál

Megszűnik a hírigazgatói poszt a kormányközeli kereskedelmi csatornánál

A PR-osztály jelentős leépítését követően most a Sales Innovációs terület szervezeti és stratégiai átalakítását jelentette be az RTL Magyarország.

A Media1-nek több, egymástól független forrás is megerősítette, hogy csütörtökön létszámleépítés kezdődött az RTL Magyarországnál. Információink szerint a PR-osztály munkatársainak döntő többségét érinti az intézkedés, köztük azt a Böjte Pirost is, aki 25 éve dolgozott a cégnél.

Egyre súlyosabb válságtünetek mutatkoznak az RTL Csoportnál. A Wirtschaftswoche szerint 800–1000 dolgozót érintő leépítés indul az RTL Group német egységében – a médiavállalat ugyanakkor hivatalosan egyelőre 600 fő elbocsátását erősítette meg. Néhány napja egy riasztást is kiadott az RTL arról, hogy várhatóan 17 százalékkal elmaradnak a bevételei az előre jelzetthez képest. Az RTL hazánkban is válságtüneteket produkál egy ideje, ráadásul a helyzetüket tovább ronthatja a 2026-ban visszatérő reklámadó is, amelyet az Országgyűlés a múlt héten megszavazott.

2026 januárjától Pácsonyi Daniella tölti be a kereskedelmi igazgató pozíciót a Central Médiacsoportnál. Az átalakítás célja, hogy a vállalat még szorosabban összehangolja az értékesítési és tartalmi területeket, valamint tovább erősítse a hirdetői partnerségek minőségét és hatékonyságát.

Hamvas Tamás lesz a Totalcar főszerkesztője november elsejétől, a pozíciót idén június óta betöltő Huber Tamást váltva a poszton – jelentette be az Indamedia. Huber a jövőben a stratégiai irányokra és a tartalomfejlesztésre fókuszál.

Endrei-Kiss Judit távozásával egyidejűleg átszervezik a People & Culture területet.

Új struktúrában és új vezetőkkel működik tovább a WPP Media Hungary, a hazai piac egyik legnagyobb médiaügynöksége. A korábban GroupM néven ismert cég globálisan egységes márkanév alatt, integrált működéssel és AI-központú szemlélettel folytatja munkáját.

Folytatódik a TV2 Csoport nagy átalakítása, ennek részeként teljesen Mészáros Lőrinc cégéhez, az Atmediához kerül a non-spot reklámértékesítés, Csikesz Erika értékesítési és digitális igazgató pedig távozik posztjáról. Kiderült az is, hogyan folytatódik a karrierje ezután, ennek kapcsán pedig egy másik személyi változásra is fény derült, ami az Indamediát és a Displaynow céget illeti.

A streaming ügyekért, így az RTL+ platformért is felelős vezetőnek nevezték ki Szabó Balázst.