
Kiderültek az HBO Max indulásával kapcsolatos további részletek
Az HBO Max indulását azzal ünneplik meg, hogy az HBO GO eddigi előfizetői és az új előfizetők egyaránt kedvezményesen fizethetnek elő.

Az HBO Max indulását azzal ünneplik meg, hogy az HBO GO eddigi előfizetői és az új előfizetők egyaránt kedvezményesen fizethetnek elő.

A Media1 információi szerint távozási hullám bontakozott ki az elmúlt napokban a TV2 Csoportnál. Sokan a cégnél maradók között is csak találgatnak, Pavel Stanchev vezérigazgató és Vilma Pavlova hr- és üzemeltetési igazgató miért erőltet február eleji határidővel egy olyan komplex technikai átállást, amelynek során a bevezetendő technológia jóval elmaradottabb, mint az eddig használatos, ráadásul a tesztidőszakban rengeteg probléma merült fel vele kapcsolatban. Többen úgy vélik: ha megvalósul a február 1-jéről február 8-ra elhalasztott átállás, könnyen veszélybe kerülhet a 14 csatornával rendelkező tévétársaságnál az adáslebonyolítás. Cikkünkből az is kiderül, mit reagált erre a TV2 vezetése a Media1-nek.

Több távközlési, hírközlési aktualitásról is szó esett a Media1 e heti podcastjában, melynek ezúttal Koi Tamás, a HWSW újságírója volt a vendége. Kiderült például a műsorunkból, hogy nagyon hamarosan nevet változtat a Telenor Magyarország, megbeszéltük az HBO GO körüli problémákat, szó esett az HBO MAX átállásról, és arról is, hogy a 4iG intenzív nyomulásba kezdett a távközlési piacon, nem is csupán Magyarországon. Átbeszéltük azt is, ami a DIGI tulajdonosváltása kapcsán felmerül.

Bár az RTL Magyarország az év elejétől váratlanul átállt az úgynevezett lineáris tévés közönségarány-mutató használatára, a TV2 Média Csoport ennek használatára egyelőre nemet mond, derül ki a Media1-nek küldött keddi válaszukból. Emiatt eltérő közönségarány-mutatókkal találkozhatnak az újságírók a TV2 és az RTL kommunikációjában ugyanazon műsorok nézettségi adatai kapcsán. Ez aligha segíti majd az érdeklődők eligazodását.

Jelen hírünk élesítéséhez képest 47 nap múlva.

A Media1 megtudta, hogy még az idei év első negyedévében megvalósul Magyarországon is az HBO GO cseréje az HBO Max streaming-szolgáltatásra, de nem pont abban az időpontban, ami egy szlovák hírportál téves információi alapján elterjedt a piacon.

Lapinformáció szerint az RTL Magyarországhoz hasonlóan a ViacomCBS is úgy döntött, átáll és ezután az új típusú, az úgynevezett lineáris televíziós közönségarány-mutatót használja az eddigi shr% érték helyett. Az AMC Networks azonban egyelőre elutasítja az új mutató használatát és még kérdéses, hogy hogyan döntenek a piac olyan nagy szereplői mint például a TV2 Csoport.

Az RTL Magyarország programigazgató vezérigazgató-helyettese a Media1-nek azt mondta, az Atmedia a közönségarány-mutatóval kapcsolatos RTL-es változtatással kapcsolatos reagálásában valójában nem arról a mutatóról beszélt, mint amire az RTL-nél átállnak, ugyanis a szpotszintű méréssel nem rendelkező, jellemzően kisebb hazai tévécsatornákat ezután is figyelembe veszi az RTL által választott közönségarány-mutató, és nem értenek egyet azzal, hogy ezeket ne kellene figyelembe venni, mint ahogy azt az Atmedia gondolja.

Az Atmedia a Media1.hu-hoz eljuttatott közleményében lényegében örömét fejezi ki, hogy az RTL Magyarország is felismerte annak fontosságát, hogy a hirdetés-értékesítési tevékenység során elsősorban csak a szpotméréssel rendelkező csatornákat érdemes figyelembe venni.

Az RTL Magyarország úgy döntött, hogy 2022-től a nézettségi adatainak publikálásakor, illetve a belső elemzései elkészítésénél a közönségarány mutató esetében átáll az egyéb nagyképernyő használat (Other) nélküli, úgynevezett lineáris shr% értékre az eddig alkalmazott shr% érték helyett. Az egyelőre még kérdéses, hogy a 117 tévécsatornából álló magyarországi tévés piacon hány követője akad ebben a 8 tévécsatornával rendelkező RTL-nek. Íme egy kis magyarázat, mi is ez az új nézettségi mutató, és miért döntött az átállás mellett a médiavállalat.