Jogerősen pert nyert a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a Hír Televízió ellen, amelyet a Mazsihisz azért perelt be, mert a Sajtóklub című műsorában véleménynek álcázott valótlanságok hangzottak el a szervezetről – derül ki a Mazsihisz honlapjáról.
A bíróság – részleges pernyertességre figyelemmel – kötelezte a televíziót egyes valótlan tényállításainak helyreigazítására, amelynek a szerkesztőség hétfőn este eleget tett.
A helyreigazítás szerint a HírTV valótlanul állította a 2019. augusztus 19-i Sajtóklub című műsorban, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége igyekszik szövetkezni a Jobbikkal, a Jobbikot legitim partnernek tekinti, illetve hogy a Mazsihisz egy antiszemita párttal állna össze. Valótlanul állította továbbá a KESMA hírcsatornája, hogy a Mazsihisz azóta is használja a kommunista rendszerben szerzett ingatlanokat és nem szakított az ÁVH-s kommunista múltjával.
A Mazsihizs jelezte: a HírTV-vel szembeni eljárások ezzel nem értek véget, az adás egyes szereplőivel szemben magánvádas büntetőeljárás keretében rágalmazás vétségének alapos gyanúja miatt feljelentést tett, és az ügy a Pesti Központi Kerületi Bíróságon már folyamatban van.
A Mazsihisz jelezte: a legnagyobb magyar zsidó felekezetként továbbra is a sajtó- és véleményszabadság hívei, „ám azt a jövőben sem tűrjük el, hogy bárki véleménynyilvánításnak álcázott hazugságokat terjesszen a magyar zsidóságot képviselő Szövetségünkről.”
További hírek a Media1-en!