Sáling Gergő, a Direk36 volt ügyvezető igazgatója és a tényfeltáró műhely társalapítója

Pékként tevékenykedik Sáling Gergő, a Direkt36 társalapítója és volt ügyvezető igazgatója

Egy riport alapján végre kiderült, miért hagyta ott a Direkt36 társalapítója 2022 őszén a Telexre tényfeltáró tartalmakat szállító oknyomozó műhelyt.

A hűvösvölgyi Tanta Manufaktúra pékjeként tevékenykedik Sáling Gergő, a régi, az akkor még a Magyar Telekomhoz tartozó Origo egykori főszerkesztője – derül ki a Telex friss riportjából. Sáling neve onnan lehet ismerős, hogy 2014-ben kirúgta őt az Origótól Vaszily Miklós, a vállalat akkori vezérigazgatója (jelenleg a TV2 Csoport elnöke, az Index/Indamedia társtulajdonosa), miután az Origo tényfeltáró cikksorozatot közölt Lázár János méregdrága, 2 milliós londoni hotelszámlájával kapcsolatban, ráadásul kiálltak azon médiumok mellett, amelyeket nem engedtek be a választások idején a kormányszóvivői tájékoztatóra. A német tulajdonú multi épp mobilfrekvenciához és állami megbízásokhoz próbált jutni, úgyhogy jobbnak látták, ha engednek a Fidesz felől érkező politikai nyomásgyakorlásnak. A Telekom persze tagadta, hogy így történt, az állítólag megváltozó médiahasználati szokásokkal magyarázták a lépést, de hasonló történhetett egyes bizonyítékok szerint az RTL Magyarországnál is akkortájt, ahol Lázárnak tetsző módon leváltották a céget irányító vezérigazgatót, legalábbis több bizonyíték erre utal.

Sáling Gergő az Origo után a Direkt36-nál volt alapító és ügyvezető igazgató (a lap jelenleg a Telex tartalomszállító partnere), de mint arról a Media1-en már beszámoltunk, 2022 szeptemberében lemondott a posztról, amiről akkor csak annyit közöltek, hogy maga döntött úgy, hogy – egy időre legalábbis – felhagy az újságírással, mivel olyan személyes projektekre kíván fókuszálni, melyekre addig nem jutott ideje.

A Telex ma, hétfőn megjelent riportja szerint nem egy tipikus kiégéstörténet miatt döntött úgy Sáling Gergő, hogy pékséget indít:

„Miután húsz évig nyomtam a legdurvább zúzdában és imádtam, elég lett. A másik része az volt, hogy sokáig jártunk egy nomád táborba Toscanába, egy hegyen voltunk, mindentől távol. Volt ott egy csávó, aki ott sütötte a kenyeret kemencében. Húsz kiló kenyeret dagasztott be egyszerre, nagyon tetszett.”

Az első években hobbiból sütötte a kenyereket, és évekig mindent elrontott, aztán, ahogy sokan mások, ő is a COVID világjárvány alatt kezdett jobban figyelni rá, és a kenyerek egyre jobbak lettek – már nemcsak a családnak, de barátoknak is sütni kezdett. Később OKJ-s pék végzettséget szerzett. Sáling Gergő szerint a döntés harmadik része családi: a gyerekek felnőttek, és míg ő „elhősködött” újságíróként, a felesége, Sara Paleari nevelte őket, így merült fel, hogy ezután legyen egy családi vállalkozásuk, ahol közösen dolgoznak együtt.

Mindehhez adta magát az olasz-magyar család nyomán az is, hogy az olasz kultúrkeveredés is jelenjen meg. Az olasz vonalból mindenképp a pici, kézműves, jó alapanyagból készült dolgokat akarták megmutatni, és hogy személyesen legyenek ott és ők feleljenek mindenért. Így lett a pékség egyik jellegzetes terméke a házi tészta, melyet Sara egész folyamatában kézzel készít, még nyújtógépet sem használ hozzá. Sáling Gergő a szellemi munka fizikai való cseréjéről azt mondta a Telexnek:

„Ez sokkal valóságosabb, mint az újságírás. Ha egy újságot szerkesztesz, akkor látszik, hol törik meg a valóságon a fény. Itt pedig van a kenyér, ami ízlik, vagy nem ízlik. Ennél konkrétabb dolog nincs. Amikor újságíró voltam, és megkérdezték a gyerekek, hogy mit csinál egy újságíró, csak elvont válaszokat tudtam adni. Most meg erre egészen egyszerű a válasz: megsütöttünk 25 kiló kenyeret és eladtuk.”

Sáling Gergő azt még nem tudta megmondani a lapnak, hogy hosszú távon péknek vagy újságírónak lenni-e a jobb, mivel most egy olyan időszakot élnek, mint egy szerkesztőségben a rendkívüli esemény, mikor nagy a pörgés és ettől felmegy a munkatársak adrenalinszintje.

Távozik Sáling Gergő, a Direkt36 társalapítója és ügyvezető igazgatója

Az „autoriter magyar kormánnyal kötött titkos RTL-es paktumról” írnak a külföldi lapok – több médium részleteket is közöl a sorra előkerülő bizonyítékokból

Nem vezet többé Híradót Tóth Géza, az ATV műsorvezetője

A HVG.hu-hoz igazol az RTL.hu volt főszerkesztője és 5 másik elbocsátott RTL-es

Elbocsátották a Miskolci Keresztény Szemle főszerkesztőjét miután az Orbán-kormányt is kritizáló írások jelentek meg a lapban

Felmondott a PestiSrácoknál Puzsér Róbert bántalmazója, Ábrahám Róbert

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Sáling Gergő, a Direk36 volt ügyvezető igazgatója és a tényfeltáró műhely társalapítója. Fotó: Direkt36 Facebook / Media1-archívum

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások