Az Atádhír cikke a félkész barcsi közvécé miatti országos botrányról

Leváltották a Novák Katalin látogatásáról szóló cikkek után a nagyatádi lap főszerkesztőjét, és más személyi változás is történt

Az Atádhír is beszámolt arról a félkész barcsi közvécéről, amit a köztársasági elnök jelenlétében avattak fel márciusban a Somogy megyei fideszes vezetők.

A kapost.hu értesülései szerint a nagyatádi polgármester utasítására távozott az Atádhír két munkatársa a 10 ezer fős Somogy megyei kisváros önkormányzati lapjától – szúrta ki az Átlátszó.

A kapost.hu azt állította, Katona József főszerkesztő és Röhrig Dániel fotós politikai tisztogatás áldozata lett: a kaposvári internetes lap információi szerint a nagyatádi művelődési központ vezetője elismerte, hogy Ormai István polgármester utasítására történtek személyi változások az Atádhír-nél.

Az ügy előzménye, hogy március 29-én megjelent a nagyatádi önkormányzati kiadású lapban „A barcsi közös vécén röhög a net népe” című cikk Katona Józseftől, melyet a kapost.hu információi szerint „felsőbb utasításra” le kellett volna venni a honlapról. Ez az írás lényegében arról szólt, hogy országos hírű botrány lett abból, hogy

somogyi fideszes vezetők és Novák Katalin köztársasági elnök úgy avattak fel Barcson egy 400 millió forintból épített turisztikai központot, hogy annak a közvécéjében az illemhelyek közötti válaszfalak még nem készültek el.

Az esetről annak idején az interneten terjedő fotók nyomán többek között a Népszava és az ATV is beszámolt.

A kapost.hu információi szerint valójában az volt a főszerkesztő menesztésének az indoka, hogy a barcsi esetről készült beszámolókat és mémeket összegyűjtő cikkét a helyi fideszes körök követelése ellenére sem törölte le, az még ma is olvasható az Atádhír honlapján.

A történtek után Katona József – aki 6 évig vezette a nagyatádi lapot és korábban a Kapos TV főszerkesztőjeként is dolgozott – április közepén köszönt el az Atádhír olvasóitól egy Facebook-posztban, melyhez egy kommentben Ander Balázs helyi jobbikos országgyűlési képviselő annyit fűzött hozzá:

„Olykor elég hozzá egy-egy hivatását komolyan vevő újságíró, és a mákony hatása szertefoszlik… Köszönöm áldozatos munkád!”

Röhrig Dániellel – aki korábban több sajtófotó-pályázaton is országos elismerést szerzett – júniusban közölték, hogy a hónap végétől nem hosszabbítják meg a szerződését.

Frissítés

Hamisított a Magyar Nemzet, az ügyben hamisítással vádolta meg lapunkat

Hírünkkel kapcsolatban a Magyar Nemzet hamisítással rágalmazta meg lapunkat, a Media1-et, csakhogy a Magyar Nemzet hamisan tette ezt. Hogy miért csúsztatás, amiket a Magyar Nemzet állít, arról különálló írásunkban olvashatnak.

Hamisított a Magyar Nemzet, amikor hamisítással vádolta a Media1-et

Megszüntették a büntetőeljárást a Makói Csípős főszerkesztője ellen, ami azért indult, mert megírt egy hírt

Jogerősen is pert nyert az Átlátszó a lombkoronás fideszes polgármester ellen

Bérgyilkosokhoz hasonlította a győri polgármester egy helyi hírportál újságíróit

További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.

Borítókép: Az Atádhír cikke a félkész barcsi közvécé miatti országos botrányról. Fotó: Facebook / Atádhír

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások