Pénzbírságot szabott ki a török médiahatóság három műsorszolgáltatóra, amiért szerintük nem megfelelően tudósítottak az ország déli részén végbement, mostanra 45 ezernél is több áldozattal járó földrengésekről – szúrta ki a 444 a The Guardian cikkét. A Halk TV, a Tele 1 és a FOX bírságát az előző havi bevételeik alapján szabták ki, miután a kormány földrengésre adott válaszának hiányosságait is megmutatták.
A három tévécsatorna kritikusnak számít Recep Tayyip Erdogan török elnök rendszerével szemben, a Halk TV kifejezetten a legerősebb ellenzéki párt, a CHP irányvonalához áll közel. Ez azért is fontos, mert Törökországban hamarosan választásokat tartanak, és sokak szerint Erdogan eddig szinte megkérdőjelezhetetlen hatalmát is kikezdheti a természeti katasztrófa kezelése.
Megnőtt idén a meggyilkolt és a letartóztatott újságírók száma
Törökország tavaly októberben vezetett be egy törvényt, amely börtönnel büntetheti az álhírek terjesztését. A párizsi központú Riporterek Határok Nélkül (RSF / Reporters Without Borders) nevű szervezet 2022-ben Törökországot a 180-ból a 149. helyre helyezte el a sajtószabadságot pontozó rangsorában.
Korábban 441 felhasználó ellen indult jogi eljárás, 129 főt őrizetbe vettek, közülük 24-et pedig letartóztattak Törökországban, az érintettek a rendőrség szerint „provokatív bejegyzéseket tettek közzé a közösségi médiában a földrengésekről, hogy félelmet és pánikot keltsenek az állampolgárokban”.
Egy időre a közösségi médiában is korlátozásokat vezettek be a földrengések után.
Megsértette Erdogan-elnököt, börtönbüntetésre ítéltek egy török újságírót
Megölték az egyik online hírportál főszerkesztőjét Törökországban
További hírek érhetők el a Media1-en. Iratkozzon fel napi hírlevelünkre, hogy sosem maradjon le a híreinkről! Megtalál minket Facebookon és kérheti híreinket Telegramon valamint RSS segítségével is.