Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke

„Válaszlépésekkel” fenyegeti Magyar Pétert az Index egy abszurd hangvételű cikkben

Egyre nő a feszültség a kormányközelbe került Index és a Tisza Párt elnöke között. Miután Magyar Péter arra kérte követőit, hogy kövessék ki az Indexet, a lap pénteken egy durva hangvételű írással reagált, sőt válaszlépéseket helyezett kilátásba. Pedig Magyar csak a szabad véleménynyilvánítás jogával élt egy olyan cikk kapcsán, amelynek címe erősen aggályos volt.

Mint arról a Media1-en tegnap már beszámoltunk„A társasági adót és a tőkejövedelmek adóját is az egekbe emelné a Tisza Párt” címmel megjelentetett az Index egy vitatott írást csütörtökön, az ex-fideszes, de ma már az ellenzéki térfelet elfoglaló Magyar Pétert és pártját támadva.

Vitatható állítások az Index csütörtöki cikkében

Az állítást a társasági adó egekbe történő megemelésével kapcsolatban a Mészáros Lőrinc-közeli tulajdonban lévő portál annak ellenére közölte, hogy a vonatkozó állítást a párt már a cikk megjelenése előtt határozottan cáfolta a lap munkatársának, Szabó Gyulának, aki ezt még utalás szintjén sem jelezte a címben. Ráadásul a lap az adóemelésre vonatkozó állítást névtelen forrásokra hivatkozva, érdemi bizonyíték nélkül publikálta – vagyis az állítás hitelessége egyelőre kérdésesnek tűnik.

Magyar Péter kemény reakciója

Az ügyre reagálva Magyar Péter az „orbáni propaganda pöcegödrének” nevezte az – egyébként már többször is manipulált információkat publikáló – portált, és mindenkinek azt javasolta, hogy azonnal kövesse ki azt. Magyar hangsúlyozta, hogy a lap hazudik, kormányra kerülve nem emelnék meg a meglévő orbáni adókat (lesz viszont vagyonadó az 5 milliárd feletti vagyonokra). Magyar azt írta, szerinte az Indexet lassan már csak az különbözteti meg az Origótól, hogy nem lenge öltözetű nőkről közölt fotókkal próbál kattintásokat szerezni. Magyar üzent az Indexnél dolgozó becsületes munkatársaknak is: „Az Indexnél dolgozó becsületes, valódi újságíróknak azt javaslom, hogy mielőbb hagyják ott ezt a hazug rogáni pöcegödröt.”

Az Index visszatámad: Sereg András pénteki cikke

A lap – melynek többször volt már éles konfliktusa Magyarral – ma, pénteken Magyar tegnapi Facebook-bejegyzésére válaszul egy durva hangvételű írással reflektált. Az újabb cikk címe is sokatmondó: „Újabb cikkel kell adóznunk Magyar Péternek, aki már a sajtópiacot is irányítani akarja”.

Az Index újabb cikkének szerzője, Sereg András, aki egykoron a Népszabadságnál publikáló szakújságíró volt, majd 2005-től átült a túloldalra: az Alkotmánybíróság sajtófőnöke lett, később pedig pristinai magyar nagykövetként tevékenykedett. Az új Indexnél 2020 őszén, vagyis az előző stáb távozása után munkához látó szerző a mai cikkben kitartott amellett, hogy az Index igazat írt a társasági adó megemelésével kapcsolatban – ugyanakkor meggyőző bizonyítékkal nem tudott szolgálni. A következő kijelentés alapján kellene elhinnie az olvasónak azt, hogy igazat írtak ezzel kapcsolatban:

„Mindenesetre azt, hogy nem zörög a haraszt, egyik forrásunk erősítette meg” – írta Sereg, azt viszont, hogy ki ez a titokzatos forrás név szerint, illetve miért csak 1, és nem a szakma alapvető normáinak megfelelően legalább egymástól független 2 független, az ügyre rálátó forrásról van szó, sajnos nem derül ki a cikkből, mint ahogy az sem, hogy a tegnapi, korábbi cikk szerzője, Szabó Gyula miért nem tett utalást legalább az írásának címébe arra, hogy az állítást azt az érintett párt azonnal cáfolta. Márpedig a cáfolattal csak azok találkozhattak, akik meg is nyitották az írást – akik tehát a Google-ben vagy a hírgyűjtő oldalakon látták csak a címet, nem kaptak korrekt információt.

Sereg András pénteki írásában azzal védekezik az Index, hogy a Tisza Párt állításával szemben ők igenis megvárták a párt válaszát, ami akár lehet igaz is – csakhogy úgy tesznek, mintha a megjelent cikk korrekt lett volna – holott – ahogy már jeleztük – a címadás különösen aggályos volt, hiszen a Tisza Párt egyértelműen cáfolta az állítást.

„Hamisan azt állította (Magyar Péter – megj.: a szerk.), hogy cikkünk megjelenésével nem vártuk meg pártja válaszát. De, megvártuk” – írja az Index, majd a témát kissé elterelve azzal támadták meg Magyar Péteréket, hogy úgymond „lopják” az Index fotóit:

„A pártvezér mindezen hamis állítások után arra szólította fel híveit: messze kerüljék el, kövessék ki az Indexet a Facebookon, és lehetőleg tiltsák is le, hogy »ne szórja tele hazugsággal« a mindennapjaikat. Teszi ezt úgy Magyar Péter, hogy közben több Facebook-posztjában, legutóbb szeptember 10-én is, annak a hírportálnak a fotóit használja fel jogosulatlanul, mindenféle engedély nélkül, amelynek követéséről igyekszik vehemensen, a médiapluralizmus jegyében lebeszélni a Tisza-szimpatizánsokat. Csaknem azért – kérdezhetnénk kajánul a sajtó egyik legfőbb kritikusától –, hogy követői nehogy rájöjjenek a képlopásokra? De a képlenyúlásoknál is súlyosabb ügy Magyar Péter Facebook-posztjának tartalma, amely konkrét károkat okoz az Indexnek. Ezért kiadónk a sajtópiaci viszonyokat befolyásoló, lapunkat sokadszor rossz színben feltüntető, felelőtlen bejegyzése miatt megfelelő válaszlépést fontolgat” – írja a lap.

Fenyegető hangnem: válaszlépéseket ígérnek

Az Index cikkében tehát „megfelelő válaszlépéssel” fenyegeti a politikust. Hogy mi lehet ez a válaszlépés, a cikk alapján nem derül ki pontosan.

Bírósági pert persze elvben indíthatnak a politikus ellen „jó hírnév megsértése” miatt, csakhogy az eljárást a lap végül szinte bizonyosan elbukná. Magyar Péter ugyanis csupán a kritikus véleményét fogalmazta meg a lapról és egy olyan közéleti témájú cikkről, amely címében úgy állította azt, hogy „A társasági adót és a tőkejövedelmek adóját is az egekbe emelné a Tisza Párt”, hogy ebben nem jelezték, hogy a Tisza ezt cáfolta. A cáfolat közlése a címben még akkor is elvárható lett volna, ha netán van valamilyen, egyelőre nem ismertetett, egyértelmű és hitelt érdemlő bizonyíték a kezükben arra, hogy az állítólagos informátoruk valósat állít a társasági adó állítólagos megemelésével kapcsolatban arra az esetre, ha a Tisza Párt hatalomra kerülne.

Egészen meglepő lenne, ha egy egykori szakújságíró, aki később az Alkotmánybíróságnál is dolgozott szóvivőként, és aki gyakran foglalkozik jogi témákkal, ne tudná, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága magas szinten védett jog. Ráadásul egy médiumról van szó, amely a közélet egyik aktív formálójaként – az Alkotmánybíróság határozatai alapján – köteles tűrni a kritikát.

Miért ne lehetne egy politikusnak az a véleménye, hogy ki kell követni egy olyan lapot, amely szerinte nem korrekten tájékoztat?!

Korrekt tájékoztatásnak nehezen nevezhető egy olyan cikk, amelynek címadása – mint jeleztük – figyelmen kívül hagyta a párt cáfolatát.

Az Indexnek tehát nem fenyegetőznie kellett volna, hanem ha van bármilyen tényleges bizonyítéka (hangfájl, dokumentum stb.) az állítólagos társasági adó egekbe emelésére, azt legalább ma pótlólag ismertetnie kellett volna.

Mivel egyelőre ilyennel nem találkoztunk a lap felületén, így jelen ügyben úgy tűnik, mindössze arról van szó, hogy a lap nem tudja elfogadni a rá vonatkozó bírálatot.

Ha az Index a következő napokban mégis képes lenne hitelt érdemlő dokumentumokkal alátámasztani állításait az állítólagos társaságiadó-emeléssel kapcsolatban, az a Tisza Párt elnökének szavahihetőségének jelentős csökkenéséhez vezetne. Várjuk, hogy tud-e ilyennel szolgálni az Index – ha nem, akkor azok a vélemények erősödhetnek meg, hogy az Indexet a Miniszterelnök Kabinetirodából rángatják.

Megszólalt a Miniszterelnöki Kabinetiroda a Rogán Antal és az Index főszerkesztője közti telefonhívásokról

Kap-e utasításokat az Index a Karmelitából és Rogán Antaléktól?

Viszlát Index, akkor ez ennyi volt – Nem jelenhetett meg Ujhelyi István cikke

„Kontraszelekció zajlik” – Politikai elfogultságra utal az Index egyik távozó publicistája

„Az orbáni propaganda pöcegödre hazudott” – ismét durván összefeszült az Index és Magyar Péter

Az RTL számonkérte Magyar Pétert, amiért Ruszin-Szendi lökdöste a Mandiner munkatársát

Magyar Péter: „EGYELŐRE MÉG nincs a NER kezében az RTL – bár már lehet, hogy komp jár át Leningrádba”

Szinte leesnek a női keblek az Origo címlapjáról

Újabb szál az RTL és a NER között

Lázár hazugnak és korruptnak nevezte a Rogán–Mészáros-közeli Indexet

Távozik az Index véleményrovatának szerkesztője – Ő közölte Ujhelyivel az együttműködés végét

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy bírósági épület előtt korábban

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások