fenyegetés

Peter Sabo, az Aktuality.sk munkatársa.

Töltényt találtak Peter Sabo, a két éve meggyilkolt Ján Kuciak szlovák újságíró oknyomozó kollégájának postaládájában

A megfenyegetett Peter Sabo, az Aktuality.sk hírportál egyik oknyomozó újságírója több más ügy mellett a Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt Marián Kocner nagyvállalkozó ügyének irataival is foglalkozik. Peter Sabo azután kezdett a lapnál dolgozni, hogy megölték 2018 tavaszán Ján Kuciak tényfeltáró újságírót és menyasszonyát.

Barkóczi Balázs, DK szóvivő az Indexről

A DK börtönt adna az Index „szétveréséért”

A Demokratikus Koalíció sajtótájékoztatót tartott az Index állítólagos „szétveréséről” a hétvégén megjelent sajtóhírek kapcsán. Azt mondta a DK szóviője, ez nem úszható meg szabadlábon.

BRFK, rendőrség

Rendőrségi feljelentést tett a Bayer Zsolt által agyonveréssel fenyegetett Czutor Zoltán, a Belmondo zenekar tagja ismeretlen tettes ellen

Czutor Zoltán zenész állítása szerint sorozatosan fenyegető üzeneteket kap, amióta a PestiSrácok című kormányközeli revolvermédium, illetve egy ott publikáló egykori kurucinfós szerző, Varga-Bíró Tamás – Czutor szavainak kiforgatásával, a valóságot más színben feltüntetve – azt állította, hogy a zenész bűncselekmény (akasztások) elkövetésére készül, Bayer Zsolt jobboldali publicista pedig kilátásba helyezte a zenész agyonverését.

Bayer Zsolt a HírTV-ben

Rendőrségi feljelentést fontolgat Bayer Zsolt ellen a fideszes publicista által veréssel megfenyegetett Czutor Zoltán, a Belmondo zenekar tagja

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik kiszolgálómédiuma, a PestiSrácok karaktergyilkosságot indított a hétvégén több ember ellen. Ebben a kormányközeli honlap segítője az egykori kuruc.infós Varga-Bíró Tamás, aki pár éve a holokauszttagadós botrányai után még sajnálkozva megígérte, hogy egy időre elvonul a közéletből, de aztán valahogy mégis hamar rehabilitálta a PestiSrácok. Hétvégi cikke óta beszállt Bayer Zsolt Fidesz-kedvenc publicista is: nyilvánosan írásba adta, hogy azon gondolkodik, agyonveri a PestiSrácok cikkében szerepeltetett zenészt, Czutor Zoltánt. Mi történt valójában és miért fontolgat büntetőfeljelentést a Belmondo zenekar tagja?

hirtv

Megfélemlítés miatt bírálja a HírTV-t az RSF

Az 1985 óta működő párizsi székhelyű nemzetközi szervezet, a Riporterek Határok Nélkül (RSF) a Twitteren fejezte ki aggodalmát amiatt, hogy független újságírókat fenyegető kijelentések hangozhatnak el a kormánypárti médiában Magyarországon.

Interjúkészítés

MÚOSZ: Törvénytelen az újságírókat fenyegetni, ha nem változtatnak a felvett interjún

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége friss állásfoglalást adott ki azzal kapcsolatban, hogy egyre többen kötelezik az újságírókat az elkészült interjúk visszaküldésére, majd sérelemdíjjal próbálják fenyegetni őket arra az esetre, ha nem változtatnak a felvett interjú szövegén az interjúalany vagy stábja kérésére.