Nemrég Napló néven új riportműsort indított a TV2. A műsor címe többekben ellenérzéseket váltott ki, mivel az megegyezik a csatorna egykori, nagy hatású közéleti magazinjával és csatorna a Napló „újraindításáról” beszélt – annak ellenére, hogy a mostani műsort teljesen más szerkesztőség készíti, mint amelyik politikai okokból ellehetetlenült 2014-ben.
A Media1 egy másik cikkében több egykori Napló-s munkatárs is kritikusan nyilatkozott a TV2 új műsoráról, hangsúlyozva: szerintük a produkciónak semmi köze a régi legendás közéleti magazinhoz. Felháborodást váltott ki, hogy a csatorna a régi Napló nevével, és még a Facebook-oldalának átnevezésével próbálja visszahozni a márkát. A főszerkesztőnek kinevezett Gönczi Gábor a hírműsorkészítéssel szakmailag összeegyeztethetetlen politikai szerepvállalását is többen aggályosnak tartották, és volt, akit azt is megkérdőjelezte, amit a műsorvezető, Pachmann Péter nyilatkozott előzőleg.
A kritikák ellenére a Napló első heti szereplése meglehetősen erősre sikerült: a Nielsen Közönségmérés nézettségi adatai szerint a műsor indulásakor a vasárnap esti sáv legnézettebb riportműsora lett az RTL Házon kívül és az ATV Heti Naplója előtt. Erről korábban itt írtunk részletesen, közölve a részletes nézettségi adatokat az első nagy összecsapásról, de jeleztük, hogy mivel csak az első adásról van szó, később is megnézzük majd, hogy alakul a műsorok között a sorrend.
Újra összecsaptak – így alakult
Most, május 11-én, vasárnap este a három riportműsor újra összecsapott egymással: a TV2 Naplója, az RTL Házon kívül és az ATV Heti Napló Sváby Andrással ismét közvetlen versenybe kerültek. A Media1 megvizsgálta, hogyan alakult a nézettségi verseny a második héten: vajon sikerült-e fordítani az előző heti álláson, vagy maradt a korábbi felállás?
A TV2 Napló számai
A TV2 Naplója május 11-én 18:45-kor kezdődött, és a kereskedelmileg kiemelten fontos 18–59-es korcsoportban 252.603 nézőt vonzott, amivel ebben a nézői szegmensben 14 százalékos közönségarányt (SHR) ért el. A teljes lakosság körében (4+) 616.057 nézőt értek el, ami 16,3 százalékos SHR-nek felelt meg.

RTL Házon kívül
Az RTL Házon kívül című riportműsora 19:01-kor kezdődött, és a 18–59 célcsoportban 212.417 nézőt ért el, ami 11,5 százalékos közönségarányt jelentett. A teljes lakosság körében 488.888 néző választotta a műsort, 12,7 százalékos share-rel.

ATV Heti Napló Sváby Andrással
Az ATV Heti Naplója ugyancsak 19:01-kor indult. Tagadhatatlanul Sváby András stábjának volt a legnehezebb dolga, hiszen a TV2 rivális riportműsora eleve néhány perccel előbb kezdődött aznap, mint az ATV és az RTL riportműsorai, másrészt Svábyéknak két vezető kereskedelmi csatornával kellett megmérkőznie egyszerre.
Ez meg is látszik az eredményeken: a Heti Napló Sváby Andrással nézettsége ezúttal is jóval elmaradt a két nagy kereskedelmi csatorna műsorától. Az ATV-s riportműsor a 18–59 célcsoportban 45.444 nézőt ért el (2,4 százalékos SHR), míg a 4+ célcsoportban 190.482 néző követte (4,8 százalékos SHR).


Megszorongatva
Amint az kiderült, a TV2 új Naplója másodjára is megnyerte a riportműsorok versenyét mind a 18–59, mind az A4+ célcsoportban, az RTL műsora stabil második helyen végzett, míg az ATV produkciója továbbra is jelentősen lemaradva követi őket.
A számokat látva logikus lehetne, ha az ATV áthelyezné a műsorát egy másik időpontra, hiszen valószínűsíthető, hogy ha az RTL hasonló riportműsora nem vinné el a Heti Napló nézőinek egy jelentős részét, akkor jóval nagyobb nézettséget produkálna. Arról ugyanakkor nincs hírünk, hogy az ATV esetleg ilyen lépésre készülne: egyelőre úgy tűnik, inkább kivárnak.
A riportműsorok hármas versenye mindenesetre folytatódik, és egyelőre úgy tűnik, mintha kezdene beállni egy erősorrend (1. Napló, 2. Házon kívül, 3. Heti Napló) – de ne felejtsük el, hogy egyelőre még csak két hétről van szó. A következő időszak nyilván tartogathat még meglepetéseket. Figyelni fogjuk, és ha fordulat következne be az eddigi tendenciában, arról hírt adunk majd.
***
Az egy héttel korábbi, tehát a három riportműsor közötti első nagy nézettségi összecsapás végeredményéről itt találják korábbi írásunkat.
TV2 Napló, ATV Heti Napló vagy RTL Házon kívül? Kiderült, ki nyerte a vasárnap estét
‘Ez nem a régi műsor, csak a nevet használják’ – kiakadtak a Napló egykori munkatársai a TV2 húzásán
Ismét drágul az RTL+ Premium – de reklámos verzióval is nézhető lesz
Több millió forint egy este alatt – így segítettek az RTL nézői a beteg gyerekeknek
A Fehér Lótusz egyik epizódja miatt bepanaszolta a Médiatanács a Maxot Hollandiában
Visszaesett az ATV profitja 2024-ben, az árbevételük viszont nőtt
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.