Ítéletet hirdetett szerda délelőtt a Kúria azon sajtó-helyreigazítási perek egyikében, amelyet Orbán Viktor indított mintegy tucatnyi sajtóorgánum ellen. A miniszterelnök számára kedvező módon a legfőbb bírói grémium megsemmisítette az Orbán Viktor vs Klubrádió perben született másodfokú ítéletet és a kormányfőnek adott igazat.
A Klubrádiónak helyreigazítást kell közölnie és ki kell fizetnie a perköltséget a kormányfő számára.
Mint arról elsőként a Media1 beszámolt, a miniszterelnök azért indított pert több médium, köztük az Economx, az Index, a 444, az RTL, a 24.hu, a Pécs Stop, a Hírklikk és a Klubrádió ellen, mert idézték Hans Reisch, a Spar élelmiszerlánc vezérigazgatójának az osztrák Lebensmittel Zeitung című élelmiszeri szaklapban megjelent nyilatkozatát tavaly márciusban.
Reisch a lapnak arról beszélt, hogy Orbán oligarchái miatt menekített ki tőkét Magyarországról és azt is állította, hogy Orbán azt kérte a cégtől „engedje meg rokonának, hogy befektessen a magyar leányvállalatba.” A miniszterelnök szerint ez valótlanság. Azért indított pert, hogy az érintett médiumok közöljenek helyreigazítást, hogy ez nem így történt.
A Klubrádió ügyében elsőfokon Orbán nyert, azután másodfokon vesztett a miniszterelnök, most viszont a Kúria mégis a kormányfő javára ítélt. Így az ellenzéki rádiónak kell kifizetnie a mostanra elég borsosra növekedett teljes perköltséget és helyreigazítást kell közölniük.
Stock Richárd, a Klubrádió Zrt. vezérigazgatója a Media1 érdeklődésére felháborítónak nevezte az ítéletet és azt, hogy ne szemlézhetnének le egy ilyen súlyú ügyben egy külföldi lapban megjelent, közérdeklődésre számot tartó nyilatkozatot a Spar vezetőjétől Orbán Viktorral kapcsolatban. Stock azt mondta, egyelőre megvárják az írásos ítéletet a Kúriától, de a szóban elhangzottak alapján most már biztosak benne, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak alkotmányjogi panasszal, és ha szükséges, a Strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz (EJEB) viszik az ügyet a sajtószabadság súlyos sérelme miatt.
Stock Richárd megemlítette: korábban a 24.hu ügyében az Európai Unió Bíróságához fordult a Fővárosi Törvényszék a hasonló tartalmú sajtóper ügyében. A Klubrádió is kérte, hogy függesszék fel az ügyben a döntést, amíg az EU Bírósága döntést hoz, de a Kúria ezt a kérést valamiért megtagadta.
Pert vesztett Orbán Viktor a Klubrádió és az Index ellen másodfokon
Az EU Bíróságához fordult az Orbán Viktor és a 24.hu közötti sajtóper ügyében a Fővárosi Törvényszék
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.