Párizs 2024

A Médiatanács a Párizsi Olimpia nyitóünnepségét is górcső alá vette

Nyolcan is bepanaszolták az NMHH Médiatanácsánál az M4 Sportot a Párizsi Olimpia megnyitóünnepségének közvetítése miatt, mivel a nézők szerint abban megbotránkoztató dolog is látható volt. A testület e heti ülésén többek között ezt az ügyet vizsgálta, valamint az egri Best FM rádióval, a HírTV-vel, a Győr Plusz Rádióval, a Disney Csatornával és az AMC televíziós csatornával is foglalkozott. Több médiaszolgáltatónál jogsértést állapított meg a testület.

Nem indokolt hatósági eljárást indítani a nyári olimpiai játékok nyitóünnepsége miatt az azt élő adásban közzétevő médiaszolgáltató ellen – egyebek között ezt állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a szeptember 24-i ülésén – olvasható a testület mai, csütörtöki közleményében.

A lapunknak küldött közlemény szerint a hatósághoz július 26. és július 29. között összesen 8 állampolgári bejelentés érkezett az M4 Sport közszolgálati televíziócsatorna július 26-án 19 óra 28 perckor sugárzott műsorszámával kapcsolatban, amelyben a médiaszolgáltató a 2024-es párizsi olimpia nyitóünnepségét közvetítette élő adásban.

Nincs ráhatása a médiaszolgáltatónak a közvetítés tartalmára

A testület megállapította, hogy a médiatörvény közérdekű célként tekint a társadalom számára kiemelten nagy jelentőséggel bíró események televíziós közvetítéséhez való széleskörű, nyilvános hozzáférés biztosítására. Ilyen eseménynek minősülnek az olimpiai játékok is. Az aktuális olimpiai játékokat, valamint az azok nyitó- és záróünnepségét bemutató műsorszámok nem saját gyártású és nem is más által gyártott, akvirált produkciók, így az első, élőben megvalósuló közreadás alkalmával a médiaszolgáltatók csupán közvetítési joggal rendelkeznek. A műsorszámot nem a közszolgálati médiaszolgáltató készítette, az általa üzemeltetett médiaszolgáltatás csupán közvetítő közegként szolgált a sportesemény szervezője és a közönség között.

A médiaszolgáltató a műsorszám közvetítése során nem gyakorolhatott hagyományos értelemben vett szerkesztői tevékenységet annak ellenére sem, hogy több jelenet sok néző számára ízléstelen, rémisztő vagy tiszteletlen volt, illetve később globális felháborodást keltett. A váratlan eseményekre legfeljebb a műsorvezetők részéről érkező ellenpontozással volt lehetősége reagálni, ahogyan ez meg is történt a közvetítés során. Mindezek alapján a Médiatanács nem indított eljárást a médiaszolgáltatóval szemben.

Jogsértés a HírTV-nél

Jogsértést tárt fel a Médiatanács a HírTV június 14. és 20. között sugárzott műsorában. A vizsgált műsorhéten a médiaszolgáltató nem tett eleget hatósági határozatában foglalt, a tematikus műsorszámok napi arányára vonatkozó kötelezettségének.

A testület 80 ezer forint bírságot rótt ki a médiaszolgáltatóra, és a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére kötelezte. A jogsértés ismételtségére tekintettel a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjét 10 ezer forint bírsággal sújtotta a Médiatanács.

Mulasztás a Best FM-nél

Az egri 100,7 – BEST FM állandó megnevezésű, helyi vételkörzetű, kereskedelmi jellegű rádió május 23-a és 29-e között sugárzott műsorának hatósági ellenőrzése során a Médiatanács megállapította, hogy a médiaszolgáltató nem tett eleget a hatósági szerződésben tett vállalásainak, mivel az előírtnál kevesebb közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, valamint szöveges tartalmat tett közzé.

A testület 180 ezer forint bírságot rótt ki a médiaszolgáltatóra, és a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte azt.  A jogsértés ismételtségére tekintettel a Médiatanács 70 ezer forint bírsággal sújtotta a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjét.

A Győr Plusz Rádió is bírságot kapott

Alulteljesítette szerződéses vállalásait és a közösségi médiaszolgáltatókkal szemben támasztott törvényi előírásokat is megsértette a Győr 100,1 MHz helyi vételkörzetű, közösségi jellegű Győr Plusz Rádió június 10-e és 16-a között azzal, hogy nem tett közzé megfelelő mennyiségű közszolgálati műsorszámot. A Médiatanács döntése értelmében a médiaszolgáltatónak közleményben kell tájékoztatnia hallgatóit a jogsértés tényéről, ezen felül meg kell fizetnie 50 ezer forint bírságot.

A társhatóságoknál panaszolta be az AMC tévécsatornát a Médiatanács

A testület állampolgári bejelentés nyomán megállapította, hogy a cseh joghatóság alá tartozó AMC tévécsatorna június 1-jén 15 óra 10 perctől korhatári megjelölés nélkül sugározta a Buliszerviz című, a magyar szabályozás szerint IV. korhatári kategóriába tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott) tartozó, csak 21 órát követően közzétehető műsorszámot, ezért a joghatósággal rendelkező cseh társhatósághoz fordult.

A társhatóság megállapította, hogy a médiaszolgáltató nem tüntette fel a magyar jogszabályok által előírt korhatárra vonatkozó jelzést, ezért felhívta a médiaszolgáltatót, hogy tegyen eleget a magyar jogszabályok által meghatározott szigorúbb szabályoknak, különösen a műsorszámok korhatári kategóriáit jelző magyar jelölések használatának.

Ugyancsak a cseh társhatósághoz fordult a hatóság a csatorna augusztus 2-án 8 óra 6 perces kezdettel sugárzott Exodus: Istenek és királyok című műsorszámával kapcsolatban, mert azt a médiaszolgáltató korhatári jelölés nélkül sugározta, amely a hazai előírások alapján az I. korhatári kategóriának feleltethető meg (korhatárra tekintet nélkül megtekinthető), miközben az a témaválasztásra,  a feldolgozás módjára és az erőszakos jelenetekre figyelemmel a magyar szabályozás alapján a III. korhatári kategóriába tartozónak minősül (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott).

A spanyoloknál jelentik be a Disney Channelt

Szintén állampolgári bejelentés nyomán került sor a spanyol joghatóság alá tartozó Disney Channel (Disney Csatorna) állandó megnevezésű médiaszolgáltatáson augusztus 4-én 18 óra 45 perces kezdettel közzétett Katicabogár és a Fekete Macska kalandjai elnevezésű műsorszám Imádat című epizódjának vizsgálatára. A médiaszolgáltató a műsorszámot korhatári megjelölés nélkül sugározta, holott azt a témaválasztásra és annak feldolgozási módjára tekintettel a magyar szabályozás alapján a III. korhatári kategóriába (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) kellett volna sorolni. A hatóság az ügyben a joghatósággal rendelkező spanyol társhatósághoz fordult és felkérte a szükséges intézkedések megtételére.

A Médiatanács heti üléséről a jegyzőkönyvet csak később töltik fel a testület weblapjára, ezért nem zárható ki, hogy az NMHH kommunikációs igazgatóságának összefoglalójában említett döntéseken kívül más fontos határozatok is születettek.

Úgy folyik el a közpénz az MTVA-nál, mintha lyukas hordóba öntenék

Jön a Minek ment oda, a Spektrum új, magyar dokusorozata – itt az előzetes

Bejelentette az RTL a Kovács Kokóról szóló sorozat időpontját és egy előzetest is közzétett

Műsorvezető, polgármester – interjú Dömsödi Gáborral

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Párizs 2024. Fotó: Wbd /sajtószoba

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások