A jelentés szerint a nyomtatott hetilapok vesztették el legnagyobb mértékben az olvasóikat, mivel ezen a területen a fogyasztás 25,2 százalékos visszaesését regisztrálták. A havonta vagy időszakosan megjelenő periodikák keresettségében 23,5 százalékos, míg a napilapoknál 5,7 százalékos visszaesés volt tapasztalható.
A legkeresettebb nyomtatott napilapok között élen jár a Blikk, amelyet 2022-ben 48.192 példányban nyomtattak és a Kisalföld, amelyet 31.090 példányban jelentettek meg. Ami a nyomtatott lappéldány olvasottságát illeti, a napilapok körében a listát toronymagasan a Blikk, a Bors és a Nemzeti Sport vezeti. A Blikknél az úgynevezett recent olvasók száma (ez az érték a legutóbbi számra jutó olvasókat mutatja) a félmillió főt is meghaladja. Mindhárom lapot legalább 200 ezer fő veszi kézbe naponta.
Így zuhannak a hetilapok
A kutatás szerint míg egy átlagos hetilapot 2021-ben még közel 52.700 példányban jelentettek meg, addig 2022-ben már csak 39.400 példányban nyomtattak. A korábbi években publikált legolvasottabb hetilap, a Nők Lapja vonatkozásában ugyan ezúttal nem közölt auditált adatokat a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ), de a Kiskegyed (121.663 példány) és a Színes RTV (111.031 példány) 2022-ben is meghaladta a százezres példányszámot – írja az NMHH.
A hetilapok közül a Szuperinfó című reklámújság bizonyult a legolvasottabbnak, megjelenésenként 1,35 millióan vették a kezükbe 2022-ben, míg a havonta vagy ritkábban megjelenő nyomtatott sajtótermékek közül az ingyenes Patika Magazin volt a legnépszerűbb.
(A Magyar Nemzet példányszámát nem auditáltatják.)
Weben is vezet a Blikk
A print- és online felülettel is rendelkező napilapok közül a Blikk oldalának a legmagasabb a látogatottsága: 961 ezer embert ért el napi szinten 2022-ben. A bors.hu (Bors) látogatottsága is nőtt (294 ezerről 461 ezer főre egy év alatt), míg a harmadik leglátogatottabb weboldal, a nemzetisport.hu (Nemzeti Sport) átlagos napi felhasználóinak száma valamelyest csökkent (247 ezerről 211 ezer főre) – közölte a médiahatóság.
A 2021-es forgalmi adatokhoz képest az átlagos heti felhasználószám közel százezerrel nőtt a Nők Lapja, kétszázezerrel a 168 Óra, a Mandiner és a Ripost, illetve háromszázezerrel a Story weboldala esetében 2022-ben. A Ripost.hu (Ripost7) és a hvg.hu (HVG) kiemelkedik a vizsgált oldalak közül, hiszen előbbit 1,73, utóbbit pedig több mint 1,37 millió ember kereste fel hetente, bár a két listavezető internetes lap helyet cserélt 2021-hez viszonyítva – írja az NMHH.
A kutatásban azok a nyomtatott sajtótermékek szerepelnek, amelyek vagy a MATESZ vagy a Nemzeti Olvasottság Kutatás (NOK) vagy az Egységes Digitális Mérésért Egyesület (EDME) (tehát a Digitális Közönségmérési Tanács / DKT) adatbázisában megtalálhatók.
Nemrég az újságok jövőjéről beszélgettünk James Hewes-zal, a FIPP International vezérigazgatójával – a beszélgetés itt érhető el.
Mi lesz a lapkiadással? Exkluzív interjú James Hewes-zal, a FIPP International vezérigazgatójával
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Újságos stand egy benzinkúton / Fotó Ladányi András Media1