Új nyomdai szolgáltatóval folytatja a Blikk napilap és hatféle TV műsorújság előállítását a Ringier Hungary – jelentette be a médiavállalat. Ezek a lapok a Ringier saját tulajdonában lévő kecskeméti nyomdában készültek az elmúlt években. A kiadó vezetősége most azonban úgy döntött, hogy azokat az erőforrásokat, melyeket nyomdatechnológiájának és gépparkjának szükségszerű fejlesztése és hosszú távon is gazdaságos működtetése igényelne, a jövőben elsősorban digitális médiakínálatának további erősítésére és bővítésére fordítja – írta közleményében a Ringier Hungary.
A Blikk napilap és mellékletei, valamint hatféle TV műsorújság nyomdai előállításával új, külső szolgáltatókat bíz meg a Ringier, saját nyomdai tevékenységét pedig lezárja Kecskeméten. A Blikk a jövőben az állami sajtóholding, a KESMA tulajdonában álló Mediaworks Hungary Zrt. legnagyobb kapacitású nyomdájában készül majd, míg az érintett műsorújságok gyártása átkerül Szlovákiába, a Komáromi Nyomda spol.s.r.o üzemébe.
A lapok megjelenése a megszokott periodikával zavartalanul folytatódik – hangsúlyozza közleményében a cég. A Ringier Hungary nyomtatott portfóliójának meghatározó része – így a Glamour, a GEO, az AutoBild magazinok, a kiadó bookazine kötetei, a Kiskegyed és Blikk Nők lapcsaládok, a Tvr-hét és a Színes Kéthetes műsorújság – a gyártásához használt nyomdatechnológia miatt már korábban sem a kecskeméti Ringier nyomdában készült, így ezeket a kiadványokat nem érinti a változás.
2021 óta egyébként a kormánypárti Mediaworks egyik cége viszi ki a Blikket is az olvasókhoz, részletek a linken.
Megsokszorozódtak a kormánypárti médiaholding milliárdjai az országgyűlési választások évében
Úgy elszabadult az infláció, hogy nyomdákat is bezár a fideszes médiahálózat, a Mediaworks Hungary
További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.