Néhány nappal azután, hogy felmondott Munk Veronika, a Telex első főszerkesztője és külföldi karrierbe kezdett, valamint Lovas Gergő, a Telex főszerkesztő-helyettese átigazolt a 444-hez, most Rovó Attila, a Telex egy másik, az alapításban is résztvevő főszerkesztő-helyettese is hasonlóképp döntött.
Pár perccel ezelőtt, pénteken publikált, a Media1 által megtalált nyilvános Facebook-bejegyzésében a távozó főszerkesztő-helyettes így fogalmazott:
„Távozom a Telextől. Alapító főszerkesztő-helyettesként mindig örömmel és büszkeséggel tekintek majd vissza a lap kezdeti korszakára, az építkezésre, a közös munkára a tehetséges kollégáimmal. Most itt az idő továbblépni. A Hvg.hu-nál csinálhatom majd azt, amit a legjobban szeretek ebben a szakmában: a kitalálástól a megjelenés pillanatáig segíteni fontos, érdekes és jó írások elkészültét, minden tudásomat hozzátenni a kreatív folyamatokhoz. Köszönöm a Telexnek az eddigieket, és sziasztok, köszönöm a Hvg.hu-nak a továbbiakat, és sziasztok!”
A lap impresszumában jelenleg még két főszerkesztő-helyettes szerepel, az egyikük a távozó Rovó Attila, a másik Tóth-Biró Marianna. Amint hírt kapunk arról, hogyan pótolják a távozó főszerkesztő-helyettest, hírt adunk a fejleményről.
Frissítés 13:19
Van még egy távozó
Mint kiderült, időközben a kreativ.hu is foglalkozott a témával, és megtudták, hogy Rovó Attila főszerkesztő-helyettessel egyszerre távozik Haász János szerkesztő is. A lap és Haász János eltérően látják a távozás okát, erről itt írunk bővebben. Az elmúlt napokban történt korábbi távozásokkal együtt így most 4-re ugrott a távozók száma.
Nem egy, hanem rögtön két ember távozik egyszerre a Telextől a múltkori két fontos munkatárs után
A Media1 jövő hetén nyilvánossá váló legújabb podcastepizódjának vendége Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője lesz, akivel arról is beszélgettünk, milyen változások zajlanak a lapnál. A beszélgetést tegnap, csütörtökön, még Rovó Attila és Haász János távozása előtt rögzítettük.
Nagy mozgások zajlanak a magyar médiában ezekben a hetekben:
Lemondott a HírTV vezérigazgatója és a Karc FM-es pozíciójától is megválik
További hírek érhetők el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is.