Mint arról korábban a Media1 már beszámolt, teljesen elhallgatta április 29-én a Tények hírportálja, a tenyek.hu Vágó István halálát, így a TV2 közönsége csak este, a Tények című tévéműsor adásából értesülhetett a csatorna volt műsorvezetőjével történtekről, ami egyébként szinte minden más portálon végigsöpört aznap. Este a tévécsatorna hírműsorában ugyan végül szó esett a Vágó Istvánnal történtekről, de abban egyetlen szóval sem említették meg, hogy egykori műsorvezetőjük az elmúlt években a DK (Demokratikus Koalíció) színeiben politizált, vagy hogy a műsorvezető halálát a DK jelentette be, és hogy a párt a saját halottjának tekinti a műsorvezetőt.
Készült hír, de végül nem engedték megjelentetni
Szakmailag és emberileg ennél is megdöbbentőbb, amiről a Media1 több informátora útján is tudomást szerzett. A TV2 belső ügyeire közeli rálátással rendelkező több, névtelenséget kérő forrásunk megerősítette és ennek alátámasztására üzenetváltást is megmutattak, mely szerint a Tenyek.hu portál szerkesztőségében egy munkatárssal elkészíttették április 29-én a reggeli órákban a szomorú fejleményről szóló hírt, sőt a munkatársat főnöke, a felelős szerkesztő még sürgette is, hogy minél előbb készüljön el az anyaggal.
Eleinte tehát még fontosnak tartották, hogy a halálesetről gyorsan beszámoljanak a TV2 hírportálján.
Azonban a hír végül – a TV2 több munkatársa körében is felháborodást kiváltva – nem jelenhetett meg, hiába készült el vele a portál munkatársa.
Ennek oka az volt az üzenetváltás és az informátoraink szerint, hogy felsőbb utasításra a hír nem mehet ki.
A Media1 szerette volna megismerni a TV2 álláspontját is arról, mi az oka annak, hogy egykori műsorvezetőjük haláláról nem számolhatott be a tenyek.hu. Éppen ma két hete, hogy kérdéseket küldtünk erről a TV2 sajtóosztályának. Válasz azonban ma, május 18-ig, Vágó István búcsúztatásáig sem érkezett a televíziótól, a TV2 tehát nem tisztázta azt, miért nem számoltak be a történtekről.
A TV2 pr-osztályának munkatársaitól olvasási visszaigazolások érkeztek vissza kérdéseinkkel kapcsolatban, de érdemi válasz, pláne cáfolat nem.

Fotó: Szalay Dániel / Media1
A TV2 munkatársainak egy része is felháborodott a történteken
Portálunk úgy tudja, és ezt igazolja a birtokunkban lévő üzenetváltás is, hogy a TV2-s munkatársak körében is nagy felháborodást váltott ki az, hogy nem számolhattak be a Vágó Istvánnal történtekről a tenyek.hu hírportálon.
A magyar televíviózás egyik legintelligensebb és legismertebb műsorvezetője 74 évesen, hasi aorta szétrobbanása következtében hunyt el, amiről április 29-én a reggeli órákban számolt be a párt, ahol az elmúlt években politizált.
A Tenyek.hu portálon 2023. május 18-án a keresőben egyetlen találat található Vágó Istvánról. A találat címe: „A kormány átalakítaná a választási törvényt”.
A szerkesztőség tehát nem csak a halálhírről, de Vágó mai, Szent István parkban megrendezett búcsúztatásáról sem közölt hírt, miközben azt az egyik televíziós csatorna, az ATV még élőben közvetítette is.
Vágó Istvánról szóló írásaink és egy vele készült, néhány hónappal ezelőtti 80 perces exkluzív nagyinterjúnk itt érhető el.
További hírek érhetők el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is.