Vágó Judit a lapnak azt mondta, hogy a férje halála utáni az első napokban a saját testvérével sem tudott beszélni, nem volt ehhez ereje.
„Jólesik látni, mennyien imádták és csak azt kívánom, hogy ezt ő odafentről lássa, hogy milyen megható megemlékezések vannak róla”
– mondta Vágó István házastársa, aki most már fel tudja eleveníteni azt a szörnyű estét is.
Vágó a halála előtt, még este tíz órakor is otthonról internetezett, Facebookon levelezett az ismerőseivel, barátaival. Majd csak annyit mondott, hogy fáj valamije, és hirtelen összeesett, a feleség ezt követően hívta a 112-es segélyhívót.
Pár nappal előtte volt vizsgálatokon
A feleség elárulta azt is, hogy Vágó semmilyen betegségéről nem tudtak, ám már több mint hat hete köhögött, ezért végül elmentek kardiológushoz és tüdőszűrésre. Ezek a vizsgálatok a műsorvezető halála előtt mind megtörténtek: kardiológusnál másfél héttel, tüdőszűrésen négy nappal előtte voltak és minden eredmény negatív volt. Ezeken felül szív-CT-n is voltak, egy orvos barát azt mondta, hogy „szép szíve van Istvánnak” és a korához képest minimális a meszesedés, az szóra sem érdemes.
„Sokan azt gondolták, szívinfarktusban halt meg. Ha ez lett volna, és nem ment volna el a vizsgálatokra, akkor én abba beleőrültem volna. De nem ez történt, nem ez volt a baj. Nála egy hasi aorta robbant szét, már a kiérkező mentősök sem tudtak rajta segíteni. Most csak azt bánom, hogy miért nem vittem el egy hasi ultrahangra is, de soha nem fájt a hasa és eszembe sem jutott ilyesmi. És egyébként azt mondják az orvos barátaink: ha ez meg is lett volna, akkor sem biztos, hogy láttak volna valamit, sőt, ha éppen műtőasztalon feküdt volna, akkor sem tudták volna megmenteni”
– fejtette ki a hetilapnak az egykori televíziós, későbbi DK-s politikus felesége.
Lesz nyilvános búcsúztató
Lesz egy búcsúztató, amit csak a szűk családi és baráti körrel tervez a család, és mint megírtuk, egy olyan is, ahová bárki elmehet.
Ez utóbbi nyilvános búcsúztatót a családdal egyeztetve azért szervezik meg, hogy az ország méltóképpen meg tudjon emlékezni Vágó Istvánról. A szervezők arra kérik a megjelenőket, hogy helyezzenek el egy-egy szál fehér virágot a megemlékezésen.
A búcsúztató május 18-án, csütörtökön 17 órától lesz Budapesten, a Szent István parkban.
A rendezvényen a pályatársak, volt kollégák nevében Verebes István Jászai Mari-díjas színész, rendező, dramaturg, műsorvezető, a Demokratikus Koalíció közössége nevében pedig Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, volt miniszterelnök szólal fel.
Bejelentették, mikor lesz Vágó István nyilvános búcsúztatása
További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.