fbpx
Montázs. Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának megválasztott új elnöke (j) esküt tesz, mellette Bartóki-Gönczy Balázs, a Médiatanács új tagja (b) az Országgyûlés plenáris ülésén 2021. december 14-én. Mögötte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (hátul, j) és egy drón.

Egy volt katonai felderítőtől vásárol drónszolgáltatást a médiahatóság

Drónok, építkezés, irodabútorok – sorra köti a milliós szerződéseket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A kiválasztott magánpartnerek pedig rendre kiváló állami kapcsolattal rendelkeznek.

Szinte minden alkalommal tanulságos átböngészni az NMHH üvegzseb szerződéseit, már csak azért is, mert a médiahatóság 2022-ben 47,8 milliárdos keretből gazdálkodhatott, idén pedig ennél is többet 58,6 milliárd forintos főösszeget irányoztak számukra elő – írja az Mfor.

Cipőt a cipőboltból

Az Mfor által lekért szerződéslistából például kiderült, hogy január 19-én három évre szóló szerződést kötöttek a Rotors & Cams Zrt.-vel pilóta nélküli légijárműrendszerrel végzett mérési szolgáltatásra 60 millió forint értékben.

Az Opten adatbázisa szerint a cégben március 13-án lett igazgatósági tag Szepessy Kornél és Sárhegyi István is. Szepessy 2021 decemberében távozott az állami HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgatói székéből, Sárhegyi pedig az állam számára gyakran szolgáltató Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda tulajdonosának, Sárhegyi Zoltánnak a fia. A Rotors & Cams Zrt. például egyedi drón rendszerek gyártásával foglalkozik.

A cég tagja a Magyarországi Drón Koalíciónak (MDK), amelynek megalakulását 2021 májusában jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, aki azóta lemondott. Az MDK elnökségi tagjának választották Molnár Zsoltot, a Rotors & Cams Zrt. ügyvezetőjét, valamint Szepessy Kornélt mint a HungaroControl akkori vezérigazgatóját. Ma már Szepessy nem tag, de Molnár igen, aki hosszú évekig a Katonai Felderítő Hivatalnál, valamint a jogutód Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál teljesített hivatásos katonai szolgálatot.

Kémbankhiteles

Szintén az NMHH üvegyzseb szerződéseiből derült ki, hogy kicsit még drágább lett a médiahatóság új komplex műszaki székháza a Visegrádi utcában: 14,8 milliárd forintról 14,9 milliárd forintra ugrott az építkezés végösszege.

A kivitelező az a Grabarics Kft., amelynek számos állami megrendelés mellett az orosz hátterű Nemzetközi Beruházási Bank által adott milliárdos hitelből is épülő szántódi BalaLand ötcsillagos hotel köszönhető.

Szófát Stofától

A médiahatóság ismét a Gyulai Fafém Bútor Zrt.-től rendelt irodabútorokat, ezúttal 42,9 millió forint értékben. Mint arról korábban a Media1 is beszámolt,  a céggel korábban már kötöttek egy 418 millió forintos szerződést.

A kiválasztott a magyar bútorgyártó cégek közül az egyik meghatározó: 2021-ben 7,5 milliárd forintos forgalommal zártak, tulajdonosa pedig a Fur-Real Kft.-n keresztül a 31 éves Stofa György, akit Matolcsy Ádám (Matolcsy György jegybankelnök fia) baráti körének tagjaként szokott a média emlegetni.

Akár havi 7,5 milliót is megkereshetett Koltay András, a Médiatanács elnöke

Az NMHH is Matolcsy György fiának jó ismerősétől vásárol bútorokat

A kormánynak is dolgozó ügyvédi iroda segít a médiahatóságnak

Pert nyert a Telex Matolcsy Ádám ferraris barátja ellen

Elégedetlen a magyar médiahelyzettel az EBESZ médiaszabadság-képviselője a budapesti látogatása után

További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon. Megtalál minket Facebookon és kérheti napi hírlevelünket is.

Borítókép: Montázs. Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának megválasztott új elnöke (j) esküt tesz, mellette Bartóki-Gönczy Balázs, a Médiatanács új tagja (b) az Országgyûlés plenáris ülésén 2021. december 14-én. Mögötte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (hátul, j) és egy drón. Fotó: MTI/Kovács Attila, Media1-montázs.
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások